Két erdélyi fotós is részesült a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFV) idén alapított életműdíjában, a szecselei Moldován Mihály és posztumusz a csíkszeredai Nagy P. Zoltán. A MFV vasárnap tartotta éves közgyűlését, az életműdíj alapítását a szervezetben Erdélyt képviselő alelnök, Kovács László Attila javaslatára hozták létre.
Az MFV közgyűlése egyebek mellett arról is döntött, hogy idén a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) égisze alatt magyar körversenyt szerveznek nemzetközi részvétellel, ennek erdélyi állomása Sepsiszentgyörgyön lesz, a fotókiállítást a Kónya Ádám Művelődési Házban tartják június 6-án – tájékoztatott Kovács László Attila. Az MFV tisztújítást is tartott, Kovács László Attila újabb három évre a szövetségben Erdélyt képviseli alelnökként, a felügyelő bizottság elnökségével továbbra is a kézdivásárhelyi Nagy Lajost bízták meg.
Az életműdíj rendszerét kidolgozó Kovács László Attila javasolta a két erdélyi fotóművészt a kitüntetésre. A 2010 februárjában elhunyt Nagy P. Zoltán a Hargita Népe fotóriportereként dolgozott, 1977–2009 között 157 nemzetközi kiállításon vett részt, több mint száz hazai és nemzetközi díjat szerzett, a sajtós elismerések mellett szülőföldje iránti elkötelezettségéért, művészi munkásságáért Csíkszereda város, illetve Hargita megye önkormányzata is kitüntette. Moldován Mihály a Camera Club Siculorum tagja, első nagyítóját deszkadobozba helyezett konzervdobozból, kályhacsőből, üveglapokból készítette, fényforrásként a napfényt használva, az 1960-as években kezdett fényképezni, kezdeti hobbija oda fejlődött, hogy ma már nemzetközi fotószalonokon állít ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.