Szándékuk szerint az elkövetkező hetekben egyeztetnek a pártokkal, és olyan újabb törvényt kezdeményeznek, mely tiszteletben tartja az alkotmánybíróság döntését, de nem lehetetleníti el az intézmény működését. Ennek a jelenlegi — beismerten tűzoltás céljával született — kormányrendeletnek a legnagyobb újítása, hogy a SZIVOT az elkövetkezőkben nem minősítheti az egykori szekuritátéval együttműködőket, hanem, akár az ügyészek, összegyűjti a bizonyítékokat, s az ítélet kimondását a bíróságra bízza. Hogy ebben a túlterhelt román igazságszolgáltatási rendszerben mikor születnek majd végleges ítéletek, mikor kerülnek azok a nyilvánosság elé, nem nehéz elképzelni. Megjósolható, hogy képlékeny és bizonytalan lesz még jó ideig e tekintetben minden.

Ilyen vonatkozásban Sergiu Andon szenátor, Dan Voiculescu ügyvédje joggal jubilál. Egy kilenc évvel ezelőtt roppant nehéz szüléssel életre hívott törvényt, annak nyomán született intézményt majdnem sikerült eltüntetnie a román közélet színpadáról. Jó, hogy nem került lakat a SZIVOT-ra, a munkatársak is maradhatnak, dolgozhatnak, s az iratokat sem kell visszaszállítani a titkosszolgálatokhoz, de az a förtelem és mocsok, ami ezekben a napokban feltüremkedett, az a heves reakció, ahogyan az egész intézményt s annak ismertebb vezetőit hitelteleníteni próbálták, sok mindent elárult a politikai osztály tagjairól és a sajtó egy bizonyos részéről. E napokban az is kiderült, milyen nagy veszélyben érezték magukat a magisztrátusok, a magas rangú bírák és ügyészek, az igazságszolgáltatási tanács, a legfelsőbb bíróság és semmítőszék tagjai, akiknek belső szabályzatuk szerint állásukba kerülhet, ha kiderül: annak idején együttműködtek a szekuritátéval. Érthető tehát, ők is inkább szétverték volna az intézményt, törvényen kívül helyezték volna munkatársait, mint hogy remek pozícióikat feladják.

Közben bátortalan hangok a SZIVOT-ból — mert már nem szabad egy szót sem ejteniük munkájukról — azt rebesgették, épp az igazságszolgáltatás nagyjainak iratcsomóit kezdték feldolgozni.

Nem vitás, sok politikus, főpap, pártvezető, új gúnyába bújt titkos szolgának vagy más fennforgolódónak ijesztő lehetett a távlat, miszerint a feltárási folyamat, mely lassan, döcögősen, hibáktól terhelten ugyan, de beindult, már megállíthatatlan. Nyilvánvaló, a hatalom reális birtoklói el akarják tüntetni egykori bűneik nyomait, s fátylat borítani arra a cseppet sem kellemes tényre, hogy a kapitalizmust is azoknak az embereknek a vezényletével építik Romániában, akik a kommunizmus legaktívabb konstruktőrei voltak. És kihasználták azt, hogy a SZIVOT lassan, döcögősen, ellentmondásosan dolgozott. Éveken át könyörögniük kellett az iratcsomók átadásáért, s csupán az elmúlt egy esztendőben zúdítottak rájuk több mint egymillió-kétszázezret, újabban háromszáz irattárossal dolgoznak, de azelőtt száz kutatóval voltak kénytelenek működni, ráadásul hiányos, megcsonkított dossziékat vizsgálhattak. És — sajnos — a besúgók leleplezésének lázában keveset beszéltek a szekuritáté megteremtőiről, működtetőiről, a hivatásos tisztekről, akiknek még a leggyalázatosabb besúgók is áldozataik voltak. A SZIVOT honlapján eddig másfél száz olyan szekustiszt neve jelent meg, aki emberellenes bűncselekményeket követt el, s a közeljövőben több százezerre ígérték adataik bővülését, ennek dacára köszönik, jól vannak. Vagy prosperálnak az üzleti életben, vagy politizálnak, vagy nyugdíjaséveiket élik, 7000—8000 lejes nyugdíjjal. Tíz-hússzor annyival, mint áldozataik.

Minden jel arra mutat, a szekuritáté él és diktál. Romániának tehát nemcsak a SZIVOT-ra van szüksége, hogy tőlük és csicskásaiktól megszabaduljon, hanem arra az átvilágítási törvényre is, mely időtlen idők óta a parlamentben várakozik. Ha e két intézmény nem lesz, a névre szóló szavazást előíró törvénytervezetet is füstre tehetik.