Galac, Duna Sportcsarnok. Vezette: Gabriel Gherman és Marian Ivănescu (mindkettő Bukarestből). Galaci United: Toniţă–Crăciun, Ivan, Bâgu, Cojoc (cserék: Salichi, Tănăsilă, Iorga, Bulendră, Poplică, Tudose, Cireş, Apostol, Gheorghe). Edző: David Asandei. Sepsi FC: Grigoraş–Redondo, Sanchez, Morales, Mario (cserék: Kisgyörgy, Jankó, Kanyó, Bocz, Sütő, Bujdosó, Máté, Bende, Ţicalo). Edző: Farkas Attila.
Gólszerzők: Bâgu (11.), Cojoc (23.), illetve Redondo (5., 26.), Máté (29.), Sanchez (35.). Sárga lap: Crăciun (1.), Apostol (28.), illetve Sanchez (39.). Kapura rúgás: 32–19 (a kapu területére: 16–10). Szöglet: 13–4. Csapathiba: 6–5.
A szentgyörgyi csapat kezdte jobban a 16. forduló rangadóját, és az 5. percben már vezettünk is: Mario szögletből lőtt a galaci kapu elé, Toniţă azonban nem tudta megfogni a labdát, amely a lába között továbbcsorgott Redondóhoz, és játékosunk közelről nem hibázott (0–1). A válaszra nem kellett sokat várni, ugyanis a 11. percben szögeltből gurítottak ki egy labdát Bâgunak, aki tíz méterről a bal rövid sarokba bombázott (1–1). A találatot követően vérszemet kaptak a galaciak, de Grigoraş parádés védéseinek köszönhetően nem változott az eredmény. A térfélcsere után is a házigazdák voltak veszélyesebbek, akik a 23. percben Cojoc – aki kihasznált egy óriási szentgyörgyi hibát – révén megszerezték a vezetést (2–1). Kicsit később gyors szentgyörgyi kontra végén Redondo egyenlített (2–2), majd Máté újra előnyhöz juttatta a zöld-fehéreket (2–3). A 35. percben Sanchez újabb ellentámadás után negyedszer is betalált Toniţă kapujába (2–4), s a galaciak vészkapussal próbálták menteni a menthetőt. Szerencsénkre nem vált be kockázatos taktikájuk, és a Sepsi FC három ponttal közelebb került a negyedik helyhez. Szép volt, fiúk!
A további eredmények: Kolozsvári Clujana–KSE 5–3, Focşani–Marosvásárhelyi City’US 3–4, Jászvásár–FK Székelyudvarhely, Târgovişte–Déva 0–7, Călăraşi pihent.
A rangsor:
1. Déva 14 1 0 113–35 43
2. City’US 14 1 0 111–41 43
3. Udvarhely 12 1 2 118–42 37
4. Galac 9 0 6 70–59 27
5. Sepsi FC 6 3 5 50–46 21
6. Călăraşi 4 2 8 42–56 14
7. Jászvásár 4 0 10 55–72 12
8. Târgovişte 3 2 10 52–95 11
9. Focşani 3 1 10 38–78 10
10. KSE 3 0 12 33–102 9
11. Kolozsvár 2 1 11 43–99 7
Szombaton 18 órától itthon játszanak a háromszéki csapatok: a Sepsi FC a Kolozsvári Clujanát látja vendégül (Szabó Kati Sportcsarnok), a céhes városbeli KSE pedig Jászvásárt fogadja (városi sportcsarnok) a 17. forduló szombati játéknapján. A további mérkőzések: Galaci United–Déva, City’US–Călăraşi, Székelyudvarhely–Focşani.