Az áthallás erős: a sepsiszentgyörgyi teátrum művészei, illetve az előadást rendező Szekrényes László joggal veti fel az elvágyódás problémáját, ezzel ugyanis maguk is szembesülnek. Az M Stúdió lassan egy évtizede meghatározó, mondhatni emblematikus kultúrateremtő intéz­ménnyé, a térség egyedi színházává nőtte ki magát, mégis, az elmúlt években gyakran megtörtént, hogy  színvonalas előadásait maroknyi ember követte – igaz, mióta a szakszervezetek művelődési házából az új stúdióba költöztek, a helyzet némiképp javult –, miközben nagyvárosi fellépéseiken a nézők nem férnek be előadásaikra.
Az M Stúdió színészei több előadást rendeztek már, ebbe a so­rozatba illeszkedik Szekrényes László legújabb, Hattyúk című munkája is. A darab Csehov Három nővéréből indul ki, ám azt a rendező és asszisztense, Tamás István dramaturg egyszerűsítette, új részeket írtak hozzá. Nóvum, hogy a klasszikus balett elemeiből építkeznek (koreográfus Ardelean Mónika), illetve az előadásban nagyobb hangsúlyt kapnak a szöveges részek. A kisvárosi balett-társulat tagjai a „semmi közepén, rongyos kis porfészekben” élnek, vívódnak, nehezen találják helyüket a világban. A három balerina – egyben három nővér – apjukat, a legendás mestert, Prozorovot gyászolja, aki egy éve hagyta itt őket. A csehovi nővérek Olga (Polgár Emília), Mása (Nagy Eszter) és Irina (Gáll Katalin) – mindhárman hattyúk a darabbéli Hattyúk tavában – ma már többet mossák a padlót, mint amennyit táncolnak, hivatalnok bátyjuk, Andrej Szergejevics Prozorov (Szekrényes László) pedig velük együtt vágyakozik Moszkvába, ő operaénekesként szeretne kiteljesedni. A nővérek közül Mása a leginkább lázongó, szókimondó, férjével, a koreográfus Fjodor Iljics Kuliginnal (Veres Nagy Attila) boldogtalan házasságban él. A közönyös tag Nyikolaj Lvovics Tuzenbach (Orbán Levente), akit nem érdekel a tánc, csupán az Irina iránt érzett reménytelen szerelme élteti. Egyébként minden szereplő őszintén, kendőzetlenül beszél érzelmeiről egy megvilágított sávban, a néző így mindenre magyarázatot kap. Kuligin tizennegyedszer rendezi meg a Hattyúk tavát, eközben bevallja a „jóságos” Olgának, ha Mása nem lett volna, bizony őt vette volna feleségül – ez nemcsak szép és őszinte pillanata, hanem akrobatikai szempontból is jelentős momentuma az előadásnak: a mennyezetre rögzített vörös vászonba kapaszkodva Veres Nagy Attila hajmeresztő mutatványokat végez. Olga úgy érzi, egyedüli kiváltsága, hogy a nővérei közül elsőként jött a világra, Andrej Szer­gejevics akár táncolni is kész, csakhogy megszabadulhasson a vidéki légkörtől. Futballistát utánzó szerelésben próbálja bizonyítani, a tánc is a vérében, ám ez a jelenet nem illeszkedik a balettes sorba (az előadás zeneileg főként a Hattyúk tavának dallamaira épít): Szek­rényes egy Gotan Project-klipre mozog. A társulat életét a fővárosból érkező híres balett­mester, Alekszandr Ignatyevics Versinyin (Bajkó László) látogatása kavarja fel, válogatásra érkezik, legjobbjukat Moszkvába viszi. Bár Mása női fortélyokkal is próbálja megszerezni kegyeit, a mester mégis a törékeny Irinát választja. Versinyin elrobog Irinával, a többiek pedig egyenként kiállnak és leszögezik: maradnak, nem mennek sehová, nem akarnak revütáncosok vagy pincérek lenni Moszkvában.
Az M Stúdió nemcsak érett, hanem kísérletező kedvű társulat is. És bár a csehovi elvágyódás különbözik a Szekrényesékétől, sa­játos koncepciójuk különlegessé teszi az előadást. Kimondott gondolataikkal a történet jól követhető, az ötletes megoldások pedig színezik a produkciót. Aminél persze kompaktabbat, költőibbet láttunk már a mozgásszínház művészeitől, de most mégis az a legfontosabb, egyénileg, közösségileg milyen választ adnak a kérdésre: érdemes-e Szentgyörgyről Moszk­vába menniük?
Persze, döntésüket a székelyföldi közönség is befolyásolhatja.