Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

2Sombori Sándor: Gábor Áron - Regényes krónika

2014. március 8., szombat, Életutak

Másnap reggel ment minden a maga rendje-módja szerint, mint a felhúzott falióra. Felkelés, öltözködés, mosakodás a kútnál egymás markába csorgatott vízzel, köménymagleves frustukra, azután a tanórák. Külön terembe rendeltek minden osztályt.

 

Áronék osztályának szigorú dirigense, Adorján, megparancsolta kis seregének, hogy őt ne a teremben várják, hanem a folyosón álljanak fel kettős sorokba, haj-, fül-, nyak-, kéz-, gúnya- és lábbelivizsgálatra. Mikor patkós csizmájának kocogása felhangzott a professzori szoba felől, elnémult minden száj, ő pedig seregszemlét tartott, mint egy hadba induló generális. Bajusza ijesztően mozgott, arca szigorú vonásokba merevült, csak szeme maradt szelíd és simogató.
A hajékességgel nem volt semmi baj, mert az kurtára volt nyírva, ahogyan a falusi gyermekekhez illik, de a fülek, körmök vizsgálatánál hullott a szidalom:
– Takarítsd ki a koponyád tölcsérét, atyafi. Hogyan menjen belé a tudomány, ha te sárral tapasztod bé?
– Tudsz-e szalmából csutakot tekerni?
– Tudok.
– No akkor csutakold meg a nyakadat, mert a retek kikel benne tavaszra.
– Ez a csizma nem evett! – állt meg egy öklömnyi legény előtt. – Te frustukoltál-e ma?
– Én igen.
– A csizmádnak miért nem adtál?
– Adtam én, de béporosodott az úton.
– Nem laksz bent?
– Nem, Várdotfalváról járok bé.
– Hozz egy rongyot magaddal, ebadta, töröld meg a csizmádat, ha poros – szólt, s kövér barackot nyomott a tatárszemű legény feje búbjára.
Áron mindjárt első nap megszerette Adorjánt. A reggeli mustrán bátran a szemébe nézett, s többé sohasem félt tőle. Látta, érezte, hogy a szigorúság jó szívet és igazságosságot takar. Egy reggel azt mondta a régens Antal Jóskának, aki sebtiben leporolt csizmával állott ki a szemlére:
– Nézd meg a Gábor Áronka csizmáját, még a nap is megcsodálja magát benne.
A somlyói iskolában hat professzor volt, s hatan hat osztályt dirigáltak. Alsó s középső fokozat is volt Somlyón, csak a harmadik, a studium phylosophicum hiányzott. Áronék osztályának vezetője, Adorján jártas volt mindenféle tudományban, de leginkább a matematikai s geometriai stúdiumokat kedvelte. Áron is ezeket szerette a legjobban. Milyen öröm volt megfejteni egy-egy nehéz feladványt, milyen büszkeség feszítette a mellét, amikor Adorján kérdésére senki sem tudott felelni, csak ő. Ilyenkor a tanár meglapogatta az arcát, barackot nyomott a fejére: „Ember lesz belőled, gyermek.” Hej, milyen jólesett ez neki. „Ha az édesapám hallaná!” – gondolta magában. (...)
*
Áron nem játszadozott a maga korabeli pajtásokkal, mindig idősebbek társaságát kereste, vagy a bicskájával fúrt-faragott. Nagyon összebarátkozott Csergő Bálinttal, a hetes szoba duktorával. Csergő szegény diák volt, felszolgálóként kezdte. Komoly, elmélázó ifjú volt, soha nem ütött a kisebbekhez, nem szeretett parancsolni, a csizmáját sem takaríttatta ki velük, mint a többiek. Nem kérte el a kalácsuk javát, nem hozatott magának mindegyre friss borvizet. Csergőnek egy szenvedélye volt, a geográfia. Egész nap olvasott, ha tehette. Volt saját földabrosza Európáról, ládájában egy kis glóbuszt is őrzött, melyen megvoltak az összes földrészek, tengerek és óceánok.
Nap nap után, hét hét után telt. Áron már minden zugát ismerte a somlyói iskolának, de nemcsak az iskolának, hanem az egész környéknek.  Sarkalló türelmetlenséggel várta a matematikai, de különösen a fizikai órákat. Adorján az emelőkről, csigákról beszélt, s Áron a délutáni szabad időben bicskával mindent kifaragott, amit Adorján a táblára rajzolt. Zsineggel kötötte össze a csigákat, és köveket emelgetett velük a magasba. Így játszadozott az udvar sarkában, míg a többiek métáztak vagy nyargaltak a Somlyó-hegy tisztásain.
Beköszöntött a tél, nagy havazás volt Csíkban. Két nap s két éjjel hullott a hó, aztán a terhes fellegek elvonultak a Bodoki-havasok felé. Hosszú volt a tél, a hó tavaszig nem ment el. A hálótermekben temérdek fa égett el a téglakályhákban. Az iskola fáját egy nagy színben tartották az udvar végében. Oda jártak le a napos diákok fát fűrészelni, hasogatni minden délután.
Négy órakor volt a faosztás. Szopos kosarakkal mérte ki minden szobának az egynapi adagját, azt két kisebb diák cipelte fel az emeletre. Áron zokszó nélkül végezte a fárasztó fahordást, mikor reá került a sor, de nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ésszel többre lehetne menni, valamiképpen el kellene kerülni a cipekedést. (...)
Egy délután, mikor minden épkézláb diák kiment az oldalba szánkózni, Áron egyedül maradt az udvaron. A fásszínben fejsze, fűrész, deszkahulladék, hasábfa, hosszú fa nagy rendetlenségben hevert szerteszét. Áron kiválasztott egy szép, egyenes nyírfát, elhasította, megfaragta, s két ügyes szántalpat készített belőle, nem nagyobbat, mint amekkora a fáskosár alá éppen talált. Kiválasztotta a leggömbölyűbb bikkfát, abból kétujjnyi széles karikát vágott. Elment a konyhára, egy vasdarabot megtüzesített, azzal lyukat égetett a karika közepébe. Cserefából tengelyt faragott neki, nyírfából két pofát készített hozzá. Nemsokára egy jó araszos csiga volt a kezében. Hátravolt a legnehezebb munka, csatornát vágni a csigakerék peremébe. Fűrésszel, bicskával, tüzes vassal addig dolgozott, míg valahogy elkészült a csigával. Este észrevétlenül bezárta a ládájába.
Másnap alig várta, hogy a többiek elhagyják az épületet, sietett a színbe, működött tovább. A hetes szobával szemben éppen egy ablak volt a folyosón, Áron azt választotta. Az ablak felett messze előre ugrott ki az eszterhéj. Áron felmászott a padlásra, s addig mesterkedett, míg valahol egy kis rést talált, azon kidugott egy kötéldarabot, melynek a végéhez odakötötte a csigát. Ott lógott a csiga most már az eszterhéj alatt, az emeleti ablak felső szélével egy magasságban. Mikor ezzel a munkával megvolt, elment a konyhára, addig kérlelte a főző­asszonyokat, míg azok odaadták neki a ruhaszárító kötelet. Ágasfából két kampót faragott, azt ráerősítette a kötél egyik végére. A másik végét befűzte a csigába. Vacsorára harangoztak, mire készen lett a munkával. Gyorsan megrakott egy kosarat fával, hogy mielőtt a többiek gyülekeznének az udvaron, kipróbálhassa a találmányát. A fáskosarat ráhelyezte a szántalpra, s könnyű­szerrel eltaszította a lefelé csüngő kötélig. Éppen odaért, mikor Szopos meglátta.
– Te mit csinálsz, Áron?
– Szánkáztatom a fát, s tanítom repülni – szólt Áron mosolyogva.
Szopos megállt, végignézte a műveletet. A kétágú kampót Áron beleakasztotta a kosár két fülébe, aztán két kézzel belekapaszkodott a kötél másik szárába, lassan húzni kezdte lefelé. A kosár megbillent, felemelkedett a szántalpról, kicsit forogva, imbolyogva emelkedett a magasba. Ekkor már tízen, húszan is állottak a folyosón az ablakokban, nézték a mozgó kosarat. Mihelyt az ablak magasságába ért a fa, tízen is nyúltak utána, szépen beemelték a folyosóra.
Volt öröm, kacagás, lelkendezés, tréfálkozás. Szopos megveregette Áron vállát, s a vacsoránál jelentette Adorjánnak. Mikor felkeltek az asztaltól, Adorján nyomában a diákok mind kivonultak az udvarra. Már sötét volt, de Áronnak be kellett mutatnia a tudományát. Adorján barátságosan mosolygott Áronra, s így szólt:
– Ember lesz belőled, fiú!
Másnap elrendelte, hogy egy kötél egész télen ottmaradjon a csigán a fahordás megkönnyítésére. Áront elküldte a faluba a kovácshoz, az iskola pénzén vastengelyt csináltatott a csigának és vaskampót az ágasfák helyett.
Attól kezdve egész télen az Áron szerkezetével húzták fel a fát az emeletre. Sokáig nagy becsülete volt az iskolában. Kint lakó és bejáró tanulók bámulták meg másnap a csigát, kérdezték, melyik az a Gábor Áron, aki a fát szánkáztatta s a magasba repítette.
Április közepéig tartott a nagy hideg, aztán egy éjjel megenyhült. Langyos tavaszi szél fújdogált az Olt völgyében, két nap alatt elvitte a havat. Harmadnap meleg eső szemerkélt, az elolvasztotta azt is, ami még megmaradt. Ebből lett a baj. Az Olt nem tudta befogadni a hólevet, kétfelől kilépett szűk medréből, elöntötte Al-Csíkot úgy, hogy hetekig állott a víz a réteken, mint a tenger. Ezen a tavaszon sok eső hullott. A kék hegyek úgy húzták magukra a fellegeket, mint álmos ember a takaróját. Az Olt sokat rakoncátlankodott, háromszor is kifutott medréből, mint a fövő tej a lábasból.
A diákok lesétáltak Szereda alá, megnézték a kiáradt folyót. A szennyes lé ott hömpölygött a réteken, csak a fűzfák koronája s a nagyobb fűzbokrok hegye látszott ki a vízből. A fák ágai között száraz gallyak, szénacsomók akadtak fel. Áron is ott állott a többiekkel egy magaslaton, ahonnan Zsögödig lehetett látni a nagy sárga tengert. Hazafelé menet egy szót sem szólt. Az Olton, az árvízen járt az esze. Este, mikor lefeküdt a szalmazsákra, melynek a közepébe már teknőt nyomott fél esztendő alatt, arra gondolt, mit lehetne tenni, hogy a víz ne fusson ki a folyó medréből. Ki kellene ásni az ágyát, mélyebbre süllyeszteni a fenekét, a kihányt földet meg kétfelől felhompolni, megtámasztani jó nagy kövekkel, hogy az ár el ne sodorja. De hát hol van annyi ember, s kinek van ahhoz ideje, hogy az Oltot le végig kiássa? Jó volna, ha valahol egy akkora szakadék tátongana az Olt mellett, ahová ilyenkor a megáradt vizeket bele lehetne vezetni, míg az olvadás megszűnik. De ilyen nagy szakadékról sohasem hallott. Úgy aludt el, az Oltra gondolva. Álmában egy fagerendára kapaszkodva rohant az árral lefelé, küszködött a habokkal, a gerenda forgott alatta, nedves volt a kérge, síkos a fogása, hiába kapaszkodott minden erejével, a fán nem tudott megmaradni.
(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 579
szavazógép
2014-03-08: Életutak - Dr. Nagy Lajos:

Orvosainkra emlékezünk – Dr. Kőrössy Gabriella (1917–1997)

Azon kevés orvosnők közé tartozott, akik férjhezmenetelük után nem vették fel férjük nevét.
2014-03-08: História - :

Avram Iancu és az erdélyi román (ellen)forradalom 1848–49-ben (3.)

Erdély magyar hadsereg általi elfoglalása után felszámolták a románok politikai struktúráit. Csak az Erdélyi Szigethegység térsége maradt román joghatóság alatt.