Előkerült Johann Sebastian Bach (1685–1750) sokáig eltűntnek hitt portréja, amely a zeneszerző második, történelmileg hiteles arcképe. A pasztellképet az eisenachi Bach Múzeum mutatta be (felvételünk) csütörtökön Berlinben.
„A kép szerintünk valódi: ez Johann Sebastian Bach autentikus képe” – mondta Jörg Hansen múzeumigazgató. A feltehetőleg 1730 körül készült kép a Lipcsei Altes Rathausban őrzött, 1746-ban festett híres Haußmann-portré mellett az egyetlen hiteles festmény Bachról. A zeneszerzőt sok más képhez képest kissé teltebben és kevésbé szigorú arccal ábrázolja.
Hansen elmondta, hogy a pasztellkép létezése Bach fia, Carl Philipp Emanuel levelezéséből ismert. 1774-ben híres, apja életrajzírójának szóló levelében így írt: „Apám portréja, amelyet a több mint 150 zenész portréját tartalmazó zenei képgalériámban őrzök, pasztellel készült. Berlinből vízen szállíttattam ide, mert a száraz festékkel készült kép nem bírta volna az út rázkódásait.”
A Bach Múzeum egy magángyűjteményen keresztül jutott a portréhoz, amely március 13-tól a berlini dómban nyíló Echt Bach! című kiállításon is látható lesz. Azt követően az eisenachi múzeum állandó tárlatának részeként mutatják be.
A kép először 1927–28-ban Manfred Gorkénak, az eisenachi takarékpénztár dolgozójának gyűjteményében bukkant fel. Gorke a képet nagyapjától örökölte. A harmincas években a gyűjtemény szétosztása után a kép egy berlini magángyűjtőhöz került, azután gyakorlatilag eltűnt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.