Hét év alatt sem sikerült befejezni a Mihai Viteazul tér felújítását Sepsiszentgyörgyön, a szökőkút azonban elkészült, és már a városnapokon működésbe lép. Legalább ennek lehet majd örülni, mert marad még megoldanivaló.
Látszólag minden elkészült és rendben – közelebbről nézve azonban kiderülnek a hibák: néhol megáll a víz, és eső után tocsogni kell a járófelületen, nagyobb baj viszont, hogy a függőleges kőburkolat felszívja a nedvességet, már több helyütt kicsapódott rajta a salétrom. Továbbra is kérdés a világítás: a formatervezett lámpatestek nem vagy alig adnak fényt, a tér felső felén esténként sötétben botorkálnak az arra járók, lent viszont a szoborcsoport kiemelésére szánt, de rosszul beállított reflektorok épp a gyalogos szemébe sütnek. Mindezek javítására már több határidőt is szabott az önkormányzat, amely nagyrészt önerőből végeztette a munkálatokat, a román politikusok ugyanis sok-sok ígérgetés és panaszkodás ellenére sem szereztek pénzt erre a célra. A tér korszerűsítése még az előző polgármester, Albert Álmos idejében kezdődött a talajvíz elvezetésével és a villanyhálózat kiépítésével. Erre 1,5 millió lejt fordítottak, a tereprendezés, a sétányok, lépcsők, zöldövezetek kialakítására pedig további négymilliót. A költségek negyedét sikerült külső forrásból biztosítani: 750 000 lejt a Környezetvédelmi Alapnál nyert pályázatból, 600 000 lejt pedig az akkor még Elena Udrea által vezetett fejlesztési minisztériumtól. Idén a város ismét felpótolta az összeget, mert a szökőkút tervét módosítani kellett, és a megemelkedett kiadásokra tavaly nem került fedezet. Időközben néhány már kiültetett dísznövény eltűnt, ezeket is pótolni kell.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.