Dálnok látta vendégül a felső-háromszéki polgármesterek szokásos havi találkozóját, melyen meghívottként a megyei önkormányzat vezérkara és dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a kézdivásárhelyi kórház főigazgatója is jelen volt. Döntés született, hogy a céhes város vonzáskörébe tartozó tizenkét község anyagilag is támogatja a városi kórházat, amely hatvanezer lakos betegellátásáról gondoskodik.
A községek ennek érdekében egyesületet jegyeztetnek be, a Háromszéki Egészségügyet Támogató Egyesület alapszabályzatát március 26-án véglegesítik, majd minden érintett polgármesteri hivatal áprilisban a tanács elé terjeszti jóváhagyás végett. A hozzájárulást évente döntik el a lakosság számaránya szerint. Az egyesület májustól már működhet. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelentette: a megyei önkormányzat is belép az egyesületbe tízezer lejes tagdíj-hozzájárulással.
Dr. Kelemen András elmondta: a kórház, az utóbbi esztendőkben jól működött, sikerült megőrizniük a pénzügyi egyensúlyt, de ez ingataggá vált, mivel nem tudtak megfelelő szerződést kötni a megyei egészségbiztosító pénztárral, ahol nem azt vették figyelembe, hogy hány beteget kezelnek, hanem azt, hogy mennyi pénze van a biztosítónak. Így havonta negyven-ötven beteggel kevesebbet szerződtek, és a veszteség elérheti az évi 260–300 ezer lejt. Ezt a kiesést próbálják pótolni a felső-háromszéki községek, Kézdivásárhely és a megyei tanács támogatásával létrehozandó egyesület révén. Az új egészségügyi törvényben már benne van, hogy a helyi közösségeknek hozzá kell járulniuk a kórházak fenntartásához – hangsúlyozta a főigazgató.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.