Az előszobában állva várta vendégeit a tegnap kereken száz évet betöltött Lázár Viktória, és távozásuk előtt még egy pohár pálinkát is elkoccintott. Miközben mesélt, az is kiderült: a hosszú élet több forrásból táplálkozik.
Sepsiszentgyörgyön már hagyománnyá vált a száz évüket betöltő polgárok hivatalos köszöntése: a virágot, tortát és jelképes ajándékot a városvezetés részéről Sztakics Éva alpolgármester adta át egy negyedik emeleti tömbházlakásban, ahol az ünnepelt két, már hetvenes éveiben járó lányával fogadta a küldöttséget. Élénken, frissen közölte, hogy 1914. március 18-án Bereckben született, és ott is járt – előbb magyar tannyelvű, felekezeti, majd román – iskolába. Egyéves koráig anyatejen élt, és ma is mindennap házi tejet iszik. 21 évesen ment férjhez, egy közelben lakó fiúhoz, akivel aztán Bukarestbe költöztek. Cipész volt, önálló, jól menő műhellyel, amit Viktória néni is megtanult irányítani („jól fogott a román nyelvtudás, mindenkinek ajánlom”). 1940-ben hazatelepedtek, a férjet elvitték katonának előbb a magyarok, aztán a románok, nehéz idő volt, négy gyermeket kellett nevelni, szárazság is beütött, menekülés bombázás közben, aztán jött az államosítás. A család előbb Sepsiszentgyörgyre, majd Marosvásárhelyre költözött.
– Nagyon tetszett nekem a város – indokolja. – Autonóm tartomány volt, de nem volt soha harag, ellentét a románokkal. A bajok később jöttek, nem tudom, miért haragusznak most ránk? 16 év után, 1985-ben hazajöttünk Sepsiszentgyörgyre, 1989-ben meghalt a férjem, azóta az egyik lányommal élek, ő még korábban megözvegyült. Novemberben még kijártam a templomba és vásárolni, de már nem bírnak a lábaim. 99 évig hordoztak, elfáradtak. De még megfőzöm az ebédemet – kedvencem a csirkepaprikás nokedlivel, meg a jó húsleves –, el is mosogatok, rendezek. Megadta a jó Isten ezt a szép életkort, kívánok én is mindenkinek hosszú életet. Voltam beteg is, hogyne, de mindenből kigyógyultam. Aki Istenben bízik, nem csalatkozik! A kezünket sem sajnáltuk, a gyermekeket is munkára neveltem. Három lányom és egy fiam van, három unokám, öt dédunokám és két ükunokám, szombaton hazajön mindenki. Olyan szerencsém van még a szomszédaimmal is, drága emberek, mindig kérdik, mit segítsenek. A magyar állampolgárságot is megkaptam újra. Jártam már Magyarországon és Ausztriában is, de most már a vasárnapi misét is az interneten hallgatom. Jó lenne, ha képet is közvetítenének!
Egyelőre csak a fényképalbumot nézegetjük: lányai készíttették édesanyjuknak erre a nagy napra. A tortából Viktória néni – akinek „még nincs” vércukor-problémája – mértékkel eszik. Holnap lesz a búcsú a Szent József-templomban, jut eszébe. Ugye, milyen szép napon születtem? Szép is volt az életem, mindenki szeret, hát kell ennél több?
