Az elmúlt évtizedekben a kutatók is nagy érdeklődéssel igyekeztek feltárni: tulajdonképpen mitől vagyunk boldogok? Arra a következtetésre jutottak, hogy a személyiségjegyek (pl. optimizmus) és a szociális helyzet csak részben ad magyarázatot az egyén szubjektív jóllétére. Akkor mi más lehet a magyarázat? Így a kutatók azokra a stratégiákra, megközelítési módokra irányították figyelmüket, amelyekkel az emberek a boldogságot megcélozzák.
Első szinten a „kellemes életet” találjuk – ez az, amit a fogyasztói társadalom felkínál nekünk. A klasszi­kus hedonista megközelítés szerint a jó élet kulcsa az élvezet, minél több élvezetes tevékenységben való részvétel, valamint a fájdalom kiiktatása. Élvezetet nyújthat egy forró fürdő, jó étel, kellemes társaság stb., minden, ami pozitív érzéseket kelt az emberben. A pozitív érzések egészségre gyakorolt hatása kimutatott. Különböző technikákkal – mint a mindfullness, a tudatos jelenlét gyakorlása – el lehet érni a kellemes pillanatok maximális megízlelését, hosszan tartó élvezetét. A nap végén számba vehetem pozitív élményeimet, egy kutatás szerint ez a jóllét növekedését eredményezi. Az élvezetek  hajszolása azonban hamar megszokást eredményez, vagyis ugyanaz a tevékenység már nem fog hasonló élvezetet nyújtani, így lassan lelki kiüresedéshez vezethet.
Egy másik megközelítés szerint a boldogság nem más, mint a flow-élmények maximalizálása (előző cikkünkben részletesen beszéltünk erről). Minél többször adódik lehetőségem megélni a flow-t – vagyis azt az élményt, hogy feloldódom egy tevékenységben, ami igénybe veszi képességeimet, annyira, hogy megszűnik az időérzékem –, annál magasabb lesz a szubjektív jóllétem. Ebben az esetben a kulcs a bevonódás. Azonosítanom kell erősségeimet, képességeimet, és maximálisan használnom kell azokat, valamint rájuk kell szabnom hivatásomat, hobbijaimat, kapcsolataimat. A képességek, flow-élmények köré épített jóllét tartósabbnak bizonyul, mint az élvezeteken alapuló jóllét.
Egy magasabb szinten a jóllét, a boldogság kulcsa az értelmes élet. Viktor Frankl bécsi pszichiáter már a múlt század derekán felismerte, hogy a boldogság sosem lehet közvetlen cél, hanem az értelemmel teli élet következménye. A lényeg az, hogy felismerem: van valami, ami több, mint én, valami magasabb rendű, aminek szolgálatába állítom az életem. Ez lehet a hivatásom, a családom, emberek, akiknek szükségük van rám, valamilyen feladat, amit az élet nekem címez. Ezek értelemlehetőségnek tűnnek fel, kimozdítanak az énközpontúságból, így az értelmet beteljesítő ember figyelme mindig rajta kívülállóra irányul.
Paradox módon az értelmes életet élő ember általában nem dúskál az élvezetekben, sőt, sokszor megélhet átmeneti szükségállapotokat, fájdalmat. Ha azokra a nagy emberekre gondolunk, akik példaképek az emberiség számára, láthatjuk, hogy életük nem mondható „kellemesnek”,  de a boldogság, ami az értelmes életből fakad, sokkal mélyebb és tartósabb, mint a hedonisztikus „élj a mának” megközelítés.

ELEKES SZENDE pszichológus