Térségünk csendes, nem történnek nagy rendbontások – mondotta Adrian Nichifor őrnagy, a Kovászna Megyei Dózsa György Csendőr-felügyelőség parancsnoka.
A főtiszt annak nyomán hívott össze sajtóbeszélgetést, hogy a Területi Közrendészeti Hatóság legutóbbi ülésén – melynek egyik témája a sajtóval való kapcsolattartás volt – lapunk képviselője jelezte, a csendőrség nem tart tájékoztatókat, tevékenységi beszámolót. Akkor Ion Popa megyei rendőrfőkapitány ígérte, hogy beszél kollégájával. A csendőrparancsnok tegnap teljes nyitottságáról biztosított, s közölte, nincs, miről beszámolniuk, itt nem történnek balhék. A csendőrség létszámát, mint ahogyan elődei, ő sem árulta el, azt mondta, annyian vannak, amekkora létszámot az állami költségvetés megbír, a feladathoz elegen, s tagadta, hogy Kovászna és Hargita megyében nagyobb lenne a csendőrség jelenlétének a lakossághoz viszonyított aránya, mint Romániában másutt. Kifejtette, szeretné, ha több magyar csendőr lenne, mert a helybelieknek egyrészt lakásuk, másrészt terepismeretük van, de úgy tűnik, a magyarok számára nem vonzó a katonai pálya. (sz.)