Ebben az évben nemcsak Kolozsváron és Marosvásárhelyen, de Kézdivásárhelyen is lesz gálaműsora a XI. Erdélyi Humorfesztiválnak, az április 10–13. között zajló rendezvényen az előző évek felfedezettjei mérhetik össze tudásukat – jelentették be csütörtökön Kolozsváron a fesztivál szervezői. Tavaly a két városban három rendezvény volt, amelyekre több mint kétezren voltak kíváncsiak.
Bálint Ferenc, a szervező Szomszédnéni Produkciós Iroda tagja elmondta, hogy 2002-től több százan jelentkeztek a humoristák versenyére, akik közül tíz-tizenöten tehetségesnek bizonyultak. Idén ez utóbbiakat akarják reflektorfénybe tolni – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért a humoristák versenyében a korábbi fesztiválok dobogósai mérik össze tudásukat. „Érdekes lesz megnézni, hogy tíz év alatt mennyit változott, alakult az erdélyi magyar humor” – mutatott rá Bálint Ferenc.
Tervezik, hogy ősszel turnézni indulnak, olyan erdélyi városokba is elviszik a rendezvényt, amelyekbe eddig nem jutott el a fesztivál.
A marosvásárhelyi és a kolozsvári gálán a közönség láthatja Badár Sándor Karinthy-gyűrűs humoristát, aki fiával, Badár Tamás illuzionistával lép fel.
Részletes program a www.humorfeszt.ro honlapon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.