Az Afrikában és Dél-Amerikában egyaránt nagy intenzitással dolgozó fényképész 2010-ben súlyosan megbetegedett, a Kongóban összeszedett malária több mint egy évre átrendezte életét. Betegségének és lábadozásának személyes krónikája ez a képanyag, egészen más, mint az, amit az alkotó korábban kiállításokon, kötetekben mutatott. Meditatív, töprengésre ösztönző fotók, amelyek arról szólnak, hogy az élet lüktetését lendülettel dokumentáló fotográfus egyszer csak szembenéz az elmúlással.
Fotónapló gondolattörmelékkel
A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Vadá­szati Múzeumban már több természetfotós állított ki, ebbe a sorba illeszkedik Lóránt Attila tárlata is. A természetközeli népek fényképezésével magának hírnevet s elismertséget szerző Lóránt legújabb anyaga lényegesen különbözik eddigi képeitől, ám mostani sorozatát nem lehet azoktól elvonatkoztatva tekinteni. A szokatlan című – 3X3 52 486 – fotónapló jellegű kiállítás ellenben nagyon izgalmas, albumban is megjelent képanyagot tartalmaz: háromszor három fotográfiából álló kompozíciókat, melyek mátrixként alkotnak egy-egy képet. Azonos a keretrendszer, kilenc kisebb fotóból áll mindenik kompozíció, melyeket feltétlenül egységesen érdemes szemlélni, noha a kis fotók külön-külön is izgalmasak, igen szerteágazó képi világgal (afrikai életkép, magyarországi faluképrészlet, fővárostöredék, zúzmara, növények, olykor egy-egy arc, tekintetek stb.). Az egész sorozatot domináns zöld tónus jellemzi, a képek szomszédságában „gondolattörmelékként” pedig Lóránt Attila sorai olvashatók.

Egy világjáró kalandjai
Lóránt Attila egy budapesti grafikai stúdió művészeti igazgatójaként 2002-ben afrikai élmények hatására kezdett fényképezni – mondotta a kiállítás megnyitóján Lakatos Mihály, Ma­gyarország sepsi­szent­györgyi kulturális központjának vezetője. Akkor érzi jól magát, hangoztatta, ha valami fontossal, értékessel foglalkozhat, ezért 2002-ben létrehozta az Eltűnőfélben Lévő Kultúrák Egyesületét, amelynek fő tevékenysége magas színvonalú vizuális dokumentációk létrehozása.
2003-ban egy ecuadori repülőút után Lóránt Attila elhatározta, felkutatja és megörökíti az eltűnőben lévő dél-amerikai indián törzseket és a magas andoki indián kultúrákat. Ezt a repülőutat 164 újabb követte, a következő három esztendőben szinte folyamatosan az amazóniai országok és Bu­dapest között ingázott. De nem csak Dél-Ame­rika volt úti célja, szinte minden kontinensen megfordult, végigjárta Almásy László Afrika-kutató útjait is. Repü­lőjük 2004-ben lezuhant az Amazonas őserdejében, öten utaztak benne, túlélték, kilenc nap múlva érték el az első indián falut. Később Kolumbiában két társával elfogták a gerillák, megszöktek, de újra elfogták őket, amikor csónakjukkal az Amazonason menekültek, puskatussal verték őket. Újabb szökés után átjutottak Venezuelába, ahol menedékjogot kértek, de bilincset kaptak...
Munkáját felkarolta a National Geographic Society, a társaság gondozásában jelent meg az Indiánok az Amazonas mentén és az Andok­ban című kötete, a szöveg és a képek szerzője egyaránt Lóránt Attila, aki több brazíliai, az Amazonas gyűjtőmedencéjében élő törzset elsőként dokumentált a világon – magyarázta Lakatos Mihály. A fotós titka, hogy soha nem erőszakos, nem ítélkezik, hagyja, hogy a törzs tagjai közel engedjék magukhoz. Lóránt úgy látja, nem kell beavatkozni életükbe, kell hagyni, hogy maguk döntsenek saját sorsukról.

A betegség mátrixai
A fotóesszé jellegű képsorokat egy súlyos betegség hívta életre, a fotóst 2010-ben malária kötötte ágyhoz, hosszan tartó gyógyulása során megváltozott szemlélete, értelmet és jelentőséget nyertek az apróságok, a részletek. E viszonyulása lírai szépségű kompozíciókat, fotókat eredményezett, naplóját egy évig, azaz ötvenkét hétig vezette, s a teljes anyag a mátrixok 468 fotója mellett további 18 önálló fotográfiából áll, innen a 486-os szám. A végeredmény érzelmes vallomás önmagáról, „csendes szemlélődés a hang­zavarban”. „S ha végül meghalok, örökül semmit nem hagyok” – dilemmákra, félelmekre, de vágyakozásokra is utalnak Lóránt Attila szavai, s azt is olvassuk: „megveszekedett kábítószeres lettem – drogok nélkül, a szépség rabja”. 2010-ben elkezdett mozaiknaplójáról írja, az „meditatív felsorolása az életemet átható vizuális elemeknek, érzelmeknek, gondolatoknak. Lel­ki utazás – betegségem megélésétől a remény elvesztésén át annak visszaszerzéséig. A magány szeretete. Az élet, az elmúlás csendes átgondolása. Olyan útinapló, amely nem távoli geográfiai helyekre kalauzol, hanem lehetőséget ad a belső utazásra, miközben a világ apró részletein át leképezi a bennünket körülvevő anyagi és láthatatlan, érzelmi valóságot.”