– Legutóbb azt nyilatkozta, hogy munka nélkül nincs haladás, és a sakk sepsiszentgyörgyi fennmaradásáért nagyobb hangsúlyt kell fektetni az utánpótlás-nevelésre. Mi a helyzet jelenleg a Szent György Lovag Sakk Klub háza táján?
– Jelenleg három gyerekkel foglalkozunk, s azt kell mondanom, hogy a minőségre és nem a mennyiségre összpontosítunk. Az elmúlt bő egy év munkája meghozta gyümölcsét, hiszen a kis sakkozók – 9–10 éves gyerekek – a legjobb tíz-tizenkét szentgyörgyi sakkozó között szerepelnek. Ez ideig kevés gyerekversenyen vettünk részt, hiszen csekély vagy éppen semmilyen támogatást nem kaptunk a szentgyörgyi és a megyei tanácstól. Ha meg eljutottunk egy-egy viadalra, azt saját zsebre tettük. A gyerekekkel heti rendszerességgel találkozunk, mindenki kap házi feladatot, és online játszunk. Sepsiszentgyörgy az egyetlen olyan székelyföldi város, amely képviselteti magát az országos sakkbajnokságban, így nem értem, miért nem kapunk több támogatást. Sajnos, a Szent György Lovag Sakk Klub elvesztette az első és a harmadik táblás játékosát (a csapat legerősebb és a harmadik legjobb sakkozóját), Sükösd Jánost és Mihai Diţut, akik nagyon fiatalon – 50, illetve 54 évesen – távoztak az élők sorából. Ez nagyon lehangolta csapatunkat, amely most átszervezés alatt áll, és megpróbáljuk ifjúsági játékosainkat minél hamarabb beépíteni felnőttegyüttesünk­be. Sajnálatos módon a pénz­hiány miatt tavaly nem tudtunk részt venni a B-osztályos országos bajnokságon, annak ellenére, hogy a küzdelemsorozat első két kiírásán játszottunk. Minden nehézség ellenére – saját költségre – sikerült eljutnunk a Jászvásáron megtartott országos egyéni rapid- és blitz­bajnokságra, ahol jól teljesítettünk. Én ott voltam az első húsz sakkozó között, s a székelyföldi játékosok közül a szentgyörgyiek szerepeltek a legjobban. Új szék­házban működik a klub, Sep­siszentgyörgyön, a Kőrösi Csoma Sándor utca 6. szám alatt, a nyugdíjasok klubjával egy épületben, ahol hetente többször is találkozunk, és itt tarjuk meg hagyományos versenyeinket.
– Az utánpótlás-nevelés szempontjából elég csak három gyerekkel foglalkozni?
– Most csak ennyire van lehetőségünk, de már gondolkodunk a létszám növelésén. Néhány klubtagunk közeledik a nyugdíjazáshoz, és jelezte, hogy a közeljövőben elvállalna egy-két csoportot. Én az szeretném elérni, hogy egy-két éven belül legyen kezdő, haladó, középhaladó stb. csoportunk, hiszen világszerte egyre népszerűbb ez a játék. A sakk sok mindenre megtaníthatja a gyerekeket, amit majd a hétköznapi életben is fel tudnak használni: például logikus gondolkodásra vagy éppen az egészséges kockázatvállalásra.
– Milyen terveket dédelgetnek erre az esztendőre?
– Minél előbb szeretnénk beépíteni a jobb képességű ifjúsági játékosokat a felnőttcsapatba, szeretnénk foly­tatni a gyerekekkel elkezdett munkát. Idén mindenképp indulunk a szeptemberi másodosztályos küz­de­lemsoro­zaton, de várhatóan ott leszünk a rapid- és blitzbajnokságon is. Annak ellenére akarunk részt venni ezeken a viadalokon, hogy várhatóan az eddigieknél gyengébb eredményeket fogunk elérni. Fontosak ezek a versenyek, hiszen ezek adják a rutint, s a megnyert meg az elvesztett meccsek kielemzésével nő a sakkozó tudása, tapasztalata. Bízom abban, hogy idén sikerül megtartanunk összes rendezvényünket, és eleget tudunk tenni minden versenymeghívásnak. Ez évi legnagyobb tervünk a három-négy napos edzőtábor, amire meg szeretnénk hívni egy sakknagymestert, esetleg a román válogatott edzőjét vagy éppen egy nemzeti csapat egyik játékosát. Elképze­lé­sem szerint az elméleti oktatás mellett lenne játék is, a felkészülést pedig egy tizenöt asztalos szimultán sakkpartival fejeznénk be. Egy ilyen edzőtábor felér egy féléves otthoni edzéssel. Várha­tóan a nyáron kerítenénk sort erre, persze, minden az anyagiaktól függ.