Évek óta azon siránkozik a román politikum, de magánemberek, újságírók is, hogy a restitúciós törvény miatt – mely a teljes körű visszaszolgáltatást határozta meg alapelveként – Erdély városai, legalábbis azok régi, központi magva, jószerével magyar tulajdonba, illetve a történelmi egyházak kezébe kerülnek, s szegény román állam, no meg Transzszilvánia kisebb és nagyobb városai úgymond csóré fenékkel maradnak a restitutio in integrum után.
Könnyeznek, mert a magyar történelmi egyházak és a Romániai Zsidó Hitközség visszaszolgáltatási iratok egész halmával ostromolta és ostromolja a román hatóságokat. A legújabb jajveszékelés Kolozsvárról hallatszik, mert mint kiderült, egyetlen olyan jelentős műemlék épület sincs a kincses város központjában, mely román állami vagy városi tulajdonban maradna. A helyi görög katolikus egyháznak voltak ugyan igényei, de az ortodoxokkal való egyesülésük eredményeként elveszítették jogaikat, s amit visszakaptak, arra rátette kezét az ortodox egyház.
Nos, tehát hatalmas a bánat és a fenyegető jóslat, miszerint, ha a magyar tulajdonok örökösei vagy leszármazottjaik mindent visszakapnak, amit igényelnek, s ami valójában az övék is volt, annak drámai következményei lesznek Erdély-szerte, nemcsak Kolozsváron, de más, egykor magyar, mára elrománosodott észak- és dél-erdélyi városban is. A történelmi magyar felekezetek – ellentétben az ortodoxszal – iskolatartó egyházak voltak, emiatt főleg elemi, általános és középiskolákat, óvodákat, kollégiumokat, egyetemeket, árvaházakat, öregotthonokat működtettek egykor, s azokat követelik most vissza. Ráadásul – hallani a sirámot – számot tartanak nagy értékű belvárosi telkekre is.
Bár a visszaszolgáltatások jogosságát ritkán és kevesen kérdőjelezik meg, könnyeiket azokért a román gyermekekért, pedagógusokért hullatják, akiknek esetleg iskolát kell cserélniük, no meg azokért a magyar fiatalokért, akik „kénytelenek lesznek felekezeti iskolában tanulni”. Mintha országos alaptanterv nem létezne.
Természetesen óriási tehertétel Románián, hogy a szóbeszéd szerint – mert hivatalos adatokat alig találni – több tízmilliárd euró értékű vagyont volt kénytelen visszaszolgáltatni, az is köztudott, hogy hatalmas visszaélések történtek, szélhámosok egész hada vásárolta fel aprópénzért az elszegényedett vagy hazájuktól távol élő örökösöktől, öregektől a jussukat igazoló iratokat, megvásárolták a közjegyzőket, bírákat, városvezetőket.
Most Pontáék hallgatnak, kivárnak, vagy ájtatos manóként széttárják kezüket: nincs pénz!
