Ma adja át Bukarestben Traian Băsescu államfÅ‘nek azt az iratcsomót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), amelyrÅ‘l a decemberi találkozón állapodott meg TÅ‘kés László az államelnökkel. Európai parlamenti képviselÅ‘vé választása után TÅ‘kést fogadta Băsescu, és megegyeztek, az idei év elején folytatják a párbeszédet, illetve Ãrásban is átadják véleményüket az elsÅ‘ beszélgetésen felmerült problémákról.
Az EMNT által összeállÃtott dokumentumokat Toró T. Tibor, a szervezet alelnöke viszi a Cotroceni-palotába. Szilágyi Zsolt elmondta, az elsÅ‘ beszélgetésen is felmerült a decentralizáció és az új régiók kialakÃtásának kérdése, Å‘k kifejtették álláspontjukat: a magyar közösség képviselÅ‘i által felvetett tervek nincsenek ellentmondásban sem az alkotmánnyal, sem a román államisággal, az EU-ban elfogadott elvek (szubszidiaritás, önrendelkezés, regionalizmus, autonómia) alapján képzelik el Románia modernizációjának egy lehetséges módját. A most átadott dokumentumok között szerepelnek majd a választási reformmal kapcsolatos magyar félelmek is, azaz, hogy az egyéni körzetes, kétfordulós rendszer hátrányt jelent a kisebbségek számára. Megoldásként Szilágyi Zsolt a szerb és a horvát modellt javasolná, ahol arányuknak megfelelÅ‘, fenntartott helyekre versenyeznek a nemzeti közösségek képviselÅ‘i. Ugyancsak a Băsescuval folytatott megbeszélésen javasolták egy román—magyar kerekasztal összehÃvását, idÅ‘hiány miatt azonban nem tudták részletezni a kérdést, most errÅ‘l szóló elképzeléseiket is továbbÃtják Ãrásban. Szilágyi Zsolt kifejtette, egy tervezet is helyet kapott a csomagban, a kommunizmus rémtetteit számba vevÅ‘ Tismăneanu-jelentésben ugyan szerepeltek magyar vonatkozású részek is, de szükség lenne az ilyen irányú kutatások elmélyÃtésére, ezért külön kutatócsoport felállÃtását kérik, és nem hiányoznak a romániai magyar oktatással, a magyar egyetemek akkreditációjával kapcsolatos gondokról szóló beszámolók sem.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.