Az ukrán parlament tegnap menesztette hivatalából Ihor Tenyuh ideiglenes védelmi minisztert. A javaslat csak másodszori nekifutásra ment át a törvényhozáson. Először nem kapta meg a kellő számú szavazatot, majd a frakciók közötti konzultáció után, amelyet a Vitalij Klicsko vezette Ütés párt kezdeményezett, a képviselők újra szavaztak.
Tenyuh a plenáris ülésen elhangzott felszólalásában a határozathozatal előtt maga közölte, hogy a krími helyzettel kapcsolatos tevékenységét ért bírálatok miatt kész távozni posztjáról. A parlament Mihajlo Koval határőrtábornokot választotta a tárca új ideiglenes vezetőjének. A javaslatot az államfői tisztet ideiglenesen ellátó Olekszandr Turcsinov házelnök terjesztette a törvényhozás elé azután, hogy konzultált a politikai pártok és a fegyveres erők képviselőivel.
A plenáris ülésen szavaztak Turcsinov leváltásáról is a házelnöki tisztről, ezt azonban mindössze ketten támogatták a 289 jelen levő képviselő közül. A szavazást a házelnök kérte maga ellen, azzal indokolva, hogy az utóbbi napokban Klicsko több ízben elégedetlenségének adott hangot a kijevi vezetésnek, köztük a parlament elnökének a tevékenységével kapcsolatban, és felvetette a házelnök leváltásának lehetőségét. Az Ütés frakciója ugyanakkor közölte, hogy nem kezdeményeznek erről szavazást. Turcsinov erre azt válaszolta: azért, hogy ez a kérdés lekerüljön a napirendről, ő kezdeményezi a bizalmi szavazást magával szemben. Ezt követően az Ütés egyetlen képviselője sem szavazta meg a házelnök menesztését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.