Fidesz–KDNP-kampánygyűlésJáruljunk hozzá ahhoz, hogy erősebb legyen a nemzet

2014. március 31., hétfő, Világfigyelő

Támogatásáról biztosította Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz–KDNP miniszterelnök-jelöltjét a kormánypártok szombati választási nagygyűlésén Budapesten a Hősök terén. Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: április 6. a nemzet napja.
 

A francia politikus szerint Orbán Viktor azon európai vezetők sorába tartozik, akik nemcsak megnyerni, hanem megtartani is képesek voltak a választók bizalmát, ami válság idején nem kis dolog. A Fidesz és Orbán Viktor azért őrizte meg a magyarok bizalmát, mert az igazságot mondták a magyaroknak, és mert helyes döntéseket hoztak, amelyeknek már látszanak az eredményei – mondta a jobbközép európai pártcsalád vezetője. Az április 6-i parlamenti választáson lehetőségük lesz arra, hogy támogassák és megerősítsék a Fidesz–KDNP politikáját egy még erősebb Magyarországért – szólt az összegyűlt tömeghez Joseph Daul, kijelentve: Orbán Viktor az egyetlen, aki képes Magyarországot kormányozni és sikeressé tenni. Felidézte azt is, hogy Orbán Viktort akárhányszor megtámadta a magyar és az európai baloldal, a magyar kormányfő nem habozott elmenni az Európai Par­lament­be, hogy álláspontját megvédje. Hozzátette: úgy tűnik, némelyek nagyon válogatósak, amikor felháborodásról van szó, könnyen kritizálnak másokat ahelyett, hogy saját portájuk előtt söpörnének. Példaként hozta Victor Ponta kormányfőt is, akinek felrótta: alkotmányosan megválasztott elnököt kívánt elmozdítani hivatalából, és szabálytalanságoktól hemzsegő népszavazást kezdeményezett. Az ilyen megalkuvásokat az Európai Néppártban soha nem tudják elfogadni – szögezte le. Daul hangsúlyozta: az Európai Néppártban büszkék a vezetőikre, köztük Orbán Viktorra. Kitért arra: május 25-én az európai parlamenti választásokon ismét számít a szavazókra, hogy a néppárt többséget szerezzen, hogy erősebb Európa születhessen. Hajrá, magyarok, hajrá, Fidesz, hajrá, Európa! – zárta magyarul beszédét Daul.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint április 6. a nemzet napja, amikor arról kell dönteni, hogy folytatni kívánják, amit elkezdtek, és össze tudnak fogni, kellő erőt tudnak tenni e szándék mögé. Április 6. arról szól, hogy milyen erősek lesznek, össze tudnak-e újra kapaszkodni, bíznak-e egymásban, komolyan veszik-e, hogy minden magyarnak érdeke, hogy a nemzeti érdekérvényesítés erős legyen. Arra szólította fel a határon túli magyarságot, hogy azonnal szavazzanak, ne várják az utolsó pillanatot. Mutassuk meg magunkat, és járuljunk hozzá ahhoz, hogy erősebb legyen a nemzet, ez a mi érdekünk, mi a nemzet részei vagyunk – fogalmazott. Felszólította a határon túli magyarságot, hogy segítsenek az anyaországiaknak, tőlük pedig azt kérte, hogy támogassák a kiszámíthatóbb, nemzeti erőt, a Fidesz–KDNP pártszövetséget, mert ez a közös érdek. Rámutatott: ki kell mondani, magyarnak lenni most nem hátrányt jelent, hanem érvényesülési lehetőséget és pluszesélyt. Felidézte: a vajdasági magyar közösség sikeres választáson van túl, és ezt úgy sikerült elérni, hogy sok leckét megtanultak: csak akkor van esélyük talpon maradni, ha összefognak. Győzelmük ugyanakkor erősíti az erdélyieket, a felvidékieket, kárpátaljaiakat és magyarországiakat is. Az tud érdeket érvényesíteni, aki mögött erős, széles közösségi támogatás van. Pásztor István úgy fogalmazott: az, hogy ma itt lehet, elismerés a vajdasági magyar közösség felé, amely az elmúlt évtizedekben – függetlenül a megpróbáltatásoktól – olyan életerőt mutatott és mutat fel, amely bizakodással árasztatja el a lelküket. Tolmácsolta azok üzenetét is, akik közel egy százada kisebbségi sorsba szorultak, és az elmúlt kilenc évtizedben így vívták napi csatájukat. Magyaroknak adja át a magyarok üdvözletét – fogalmazott Pásztor István, aki szerint az a meggyőződés és hit, hogy magyarnak tartották magukat, megtartotta őket abban a helyzetben is, hogy be tudták várni a nemzet közjogi egyesítésének pillanatát. Ezért köszönetet mondott a Fidesz–KDNP-nek és a kormánynak. Szólt arról is, hogy a vajdaságiak közel fele igényelte az állampolgárságot, bizonyítva az érzelmi kötődését. Isten éltesse a nemzetet! – zárta szavait Pásztor István.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-03-31: Világfigyelő - :

Magasba a zászlókat, fel győzelemre! (Orbán Viktor)

Egységet bont, aki megosztja szavazatát az április 6-i parlamenti választáson – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP szombati választási nagygyűlésén Budapesten a Hősök terén, ahol még négy évet kért a választópolgároktól. A Fidesz elnöke szerint, bár a választás esélyese a kormányzó pártszövetség, az esélyesség még nem győzelem, azért dolgozni kell.
 
2014-03-31: Világfigyelő - :

Andrej Kiska nyerte az elnökválasztást (Szlovákia)

Andrej Kiska nyerte a negyedik közvetlen elnökválasztást Szlovákiában – jelentette be a Központi Választási Bizottság tegnap Pozsonyban az előző nap tartott máso­dik forduló hivatalos végeredményét kihirdetve. Eszerint Kiska 1,3 millió szava­za­tot szerzett, és így több mint négyszázezer vokssal előzte meg ellenfelét, Robert Ficót.