Mert az üzemanyagra áprilistól kivetendő illeték bizony annak számít: a drágulás ugyanis begyűrűzik a többi termék árába, visszaveti a fogyasztást, és többletkiadást jelent a vállalkozások számára.
Ha viszont alaposabban elemezzük a Ponta-kormány gazdaságpolitikáját, az intézkedésen nem csodálkozhatunk. A szociáldemokrata miniszterelnök majd’ kétéves regnálása során ugyanis egyértelművé vált: semmiféle gazdaságpolitikai elképzelése nincs a hatalomnak.
Az állami alkalmazottak bérének visszaállítása után keletkező költségvetési űrt a jól bevált recept szerint igyekeztek pótolni újabb adónemek bevezetésével, s mert idén két választást is tartanak, Pontáék a szemfényvesztő, populista döntésektől sem riadnak vissza. Nyugodtan ide sorolhatjuk a minimálbér emelését is: a pár tíz lejes többletjövedelmet elnyeli az üzemanyagra kivetett illeték és az energiaárak növekedése nyomán felgyorsuló infláció, valós életminőség-javulást tehát nem tesz lehetővé. Ráadásul a vállalkozók, a gazdaságot életben tartó magánszféra számára óriási terhet jelent az intézkedés, mely munkahelyek megszűnésében, újabb állások létrehozásának elnapolásában üthet vissza. A társadalombiztosítási járulék oly gyakran ígért csökkentését pedig egyre csak halogatja a kormány, a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt előnyös, újabb munkahelyek létrehozását könnyítő döntést folyton újabb és újabb feltételekhez kötik: hol a Nemzetközi Valutaalapra hivatkoznak, hol pedig az államháztartás egyensúlyát féltik, az első negyedévi költségvetési bevételektől teszik függővé.
A többéves visszaesés, az elnyúló re­cesszió után, a kedvező európai konjunktúra nyomán végre beindulhatnának a gazdaság motorjai. Kis kormányzati ösztönzésre lenne szükség csupán – nem pedig arra, hogy újabb terheket rójanak a válság és a hatalom tehetetlensége nyomán amúgy is súlyos vérveszteséget elszenvedett magánszférára. Ha már segíteni nem tudják, legalább ne akadályozzák az éledezést.