Székely Csaba drámaíró, BBC-díjas rádiójáték-író nyerte el a XIX. Magyar Drámaíró Verseny közönségdíját Az ajtók záródnak című dramolettjével, mely 2094-ben játszódik, a sokadik világégés után, ahol a jobb- és a balkezes, egymással ellentétesen és ellenségesen viselkedő életben maradottak a 4-es metró lejáratát keresik.
A legjobb rendezés díját Szabó K. István, a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának művészeti igazgatója nyerte el Székely Csaba darabjának rendezéséért. A drámaíróverseny résztvevőinek a Heti Válasz a 4-es metró és a többi hazai metró építéséről szóló, Az alagút vége című összeállítása alapján egy éjszaka alatt kellett elkészíteniük a színpadi művet. A zsűri díját Vörös István József Attila-díjas költő, próza- és drámaíró nyerte A vészfék istene, avagy aki azt hitte, látja az alagút végét, aki látta is, és aki nem akarta meglátni című művével, melyet Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője rendezett. A műveket szombaton a Békéscsabai Jókai Színházban mutatták be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.