A sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor állításához és a holokausztnak emléket állító park kialakításához is hozzájárul az önkormányzat, a támogatások odaítélésére ellenszavazat nélkül rábólintott a városvezetés.
A vallásreformátor szobrának állítását a Székely Mikó Kollégium Alapítványa kezdeményezte, Bocskai Vince alkotását a Vártemplom alatti Kálvin téren avatják július 10-én az idei nemzetközi Kálvin-év sepsiszentgyörgyi záróünnepségén. Az önkormányzat a költségek felét, azaz 63 ezer lejt biztosít a szoborállításhoz. A Holokauszt-emlékpark létesítését a Brassói Zsidó Közösség kezdeményezte, létesítéséhez Sepsiszentgyörgy 35 ezer lejjel járul hozzá. A tanácsülésen József Álmos képviselő felvetette, a zsidó temetőben létezik egy, az 50-es évek végén, 60-as évek elején állított holokauszt-emlékmű, jó lenne ezt is belefoglalni az emlékparkba, vagy ha ez nem lehetséges, legalább felújítását megoldani. Antal Árpád polgármester elmondta, az emlékpark a zsidó közösség Vojkán utcai telkén létesül a kezdeményezők elképzelése szerint és kivitelezésében, a város csupán anyagi támogatást biztosít, ha tervükbe nem foglalták bele a már létező emlékművet, annak felújítására is sor kerül. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.