Adócsalás, feketemunka és kétes eredetű élelmiszer

2014. április 2., szerda, Közélet

Adócsalás miatt indult eljárás egy felső-háromszéki kereskedelmi egységnél – tájékoztatott tegnap közleményében a megyei rendőrség –, a rajtaütésszerű ellenőrzésbe a rendőrség szakosztályának munkatársai mellett a területi munkafelügyelőség, valamint az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság képviselői is bekapcsolódtak.
 

A kézdiszentléleki cég – nevét a hatóságok nem közölték – boltjában 221 kilogramm lejárt szavatosságú élelmiszerre, illetve 380 szál ukrán hatósági címkével ellátott cigarettára bukkantak. Az üzlet az élelmiszer-biztonsági hatóság engedélye nélkül működött, a megsemmisítés okán elkobzott árut –   zömében hús és húskészítmény – nem címkézték fel, és eredetét igazoló dokumentumokkal sem rendelkezett – fejtette ki tegnap érdeklődésünkre Sikó-Bara­bási Sándor főállatorvos. A bolt az adózás vonatkozásában is mulasztott, bizonyos iratokat nem vezettek be a könyvelésbe, az eladót pedig nem jogszerűen alkalmazták. Az ügyben bűnügyi eljárás indult, az élelmiszer-biztonságiak elrendelték az üzlet tevékenységének felfüggesztését, és 1200 lejes bírságot szabtak ki, a területi munkafelügyelőség pedig tízezer lejes büntetéssel sújtotta a céget  – közölte a rendőrség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 810
szavazógép
2014-04-02: Belföld - :

Hírsaláta

A VÁRTNÁL JOBB ROMÁNIA TELJESÍTMÉNYE. Javították a hazai gazdaságra és a környező EU-gazdaságokra adott növekedési előrejelzéseiket a londoni pénzügyi elemzők, elsősorban a vártnál gyorsabban növekvő hazai kereslettel és az ezzel egyidejű erőteljes exportteljesít­ménnyel indokolva a felülvizsgálatot.
2014-04-02: Közélet - :

Kihallgatások a trikolórbotrányban

Hat fiatalt hallgatott ki a rendőrség a március 15-i sepsiszentgyörgyi nemzeti ünnep fő­rendezvénye idején a román zászló színeibe öltözve fotózkodó, majd a felvételt a Facebook közösségi portálon megosztó fiú feljelentése nyomán.