Új kihívás a levélben szavazás, nem nagyon bonyolult, de szokatlan, és éppen ezért nagyon kell figyelni, hogy ne kövessünk el hibát, mert akkor érvénytelenné válik voksunk. Az alábbiakban a levélszavazás folyamatát próbáljuk egyszerűen, közérthetően leírni, és néhány típushibára is felhívjuk a figyelmet.
* Miután átvettük és felbontottuk a szavazócsomagot, vegyük számba tartalmát, majd elsőként voksunkat adjuk le, az íven a pártoknál található kis körbe +-szal vagy x-szel jelöljük meg a kiválasztottat. Fontos, hogy körön belül maradjon jelzésünk, és az is, hogy egyetlen szervezetre voksoljunk, ellenkező esetben érvénytelenné válik választásunk. Ajánlott kék írószerrel voksolni, hogy ne merüljön fel a hamisítás (fénymásolás) gyanúja. Hajtsuk össze újra az ívet, és helyezzük el a fehér, címzés nélküli borítékba, majd zárjuk le azt. Ebbe a borítékba semmi egyéb ne kerüljön, csak a szavazatunkat tartalmazó pártlista! A lezárt boríték biztosítja a szavazás titkosságát.
* A csomagban található azonosító nyilatkozat kitöltéséhez készítsük elő a magyar állampolgárságunkat tanúsító hivatalos okmányt (személyi azonosító kártya vagy honosítási okokirat vagy útlevél), és nagyon figyelmesen vezessük be adatainkat pontosan abban a formában, ahogy a használt dokumentumon megtalálhatóak. Figyelni kell a teljes név feltüntetésére, a születési hely megjelölésére és arra, hogy az anya leánykori nevét kell beírni! Személyi azonosítónak a magyarországi számot kell feltüntetni, semmiképpen nem a romániai személyi számot. Az aláírásnál figyelni kell, hogy olvashatóan írjuk ki a teljes nevet – Magyarországon ez az aláírás, a kevéssé olvasható változatot szignónak nevezik. Írjuk be a települést, ahol élünk, és az aznapi dátumot.
* Ha elkészültünk az azonosító kitöltésével, hajtsuk kettőbe, és a szavazatunkat tartalmazó borítékkal együtt helyezzük a nagyobb, címzéssel is ellátott borítékba, majd azt ragasszuk le a szürke ragasztócsíkkal.
* Az eddigi tapasztalatok szerint a leggyakoribb hibák:
– a borítékok összekeverése, az azonosító nyilatkozat a szavazattal együtt a kis borítékba kerül
– a választó nem tünteti fel teljes nevét
– anyja házasság utáni nevét írja be
– romániai személyi számát jegyzi be
– miután lezárta a borítékot, eszébe jut valami, és felbontja, majd újra megpróbálja leragasztani.
A szavazat valamennyi felsorolt esetben érvénytelen lesz, így jobb alaposan megfontolni minden lépést, kétely, bizonytalanság esetén pedig inkább a segítségnyújtást felvállaló szervezetek valamelyikéhez (EMNT, RMDSZ, MPP, SZNT) kell fordulni, mert az elrontott voksot, azonosító lapot, borítékot nincs lehetőség kicserélni.
Mivel már csak néhány nap maradt a szavazás lezárultáig – április 5-én éjfélig el kell jutnia minden voksnak a Nemzeti Választási Irodához –, most már nem érdemes postára adni a borítékot, mert kevés az esélye, hogy idejében megérkezzék. Ajánlottabb valamelyik, kézbesítést felvállaló szervezethez eljuttatni. Az EMNT, az RMDSZ, az SZNT és az MPP is vállalta a feladatot, falvakon lelkészek gyűjtik össze a borítékokat, és kiszállnak az említett szervezetek képviselői is, tehát még mindenkinek van lehetősége biztonságosan eljuttatni voksát a konzulátusra.