Amennyi oktatásra jut

2008. február 12., kedd, Közélet

A sepsiszentgyörgyi óvodák és iskolák idei beruházási munkálataira a helyi költségvetésből igényelt összeg egynegyedét, az anyagi költségekre és szolgáltatásokra a szükséglet hetven százalékát tudja biztosítani a helyhatóság.

A megyeközponti tanintézmények akkora szükséglistát állítottak össze, ha arra a pénzt mind megkapnák, elérnék azt az összeget, amennyit a kormány tavaly az összes háromszéki tanodának kiutalt.

A város vezetőinek az óvodák és iskolák igazgatóival tartott első idei találkozóján elhangzott: bár a felújítás, korszerűsítés szempontjából jó évet zártak, mert az oktatási minisztérium eddig soha nem tapasztalt ütemben folyósította az anyagi fedezetet fejlesztésre, még nagyon sok a tennivaló. A nagyobb értékű beruházásokra a szaktárcától várják a pénzt, de a kisebb javításokra, bővítésekre, a régi fűtésrendszerek, ajtók, ablakok, a padlózat kicserélésére, a konyhák felújítására, megkezdett építkezések folytatására a helyi önkormányzattól várnak segítséget, s miként a központi alapokból, a helyi bevételekből is az számíthat támogatásra, akinek pontos fejlesztési stratégiája van, és nem olyasmire kér pénzt, amit ma felépítenek, és egy másik program részeként lebontanak. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint még mindig sok az olyan igazgató, aki nem tervezi meg a közbelső lépéseket a végső fejlesztésig, kapkodva nyújtja be a sürgősségi listákat, nem méri fel, hogy mi mennyibe kerül. Ezt mondta annak ellenére, hogy Albert Álmos polgármester hangsúlyozta, az igazgatókkal egyre jobb az együttműködés, ami a tanácskozáson abból is kiderült: ha valakinek a pénztortából több jutott, nem acsarkodtak egymásra, mint régebb. Egyik esztendőben egyik, máskor a másik tanoda kap többet a helyi költségvetésből, ezt az igazgatók látják, és a korábbinál türelmesebben várnak arra, hogy mikor milyen munkálatra jut.

Mivel a beruházások egy részének finanszírozására az oktatási minisztériumtól számítanak pénzre, de a tervek már elkészültek, Sztakics Éva alpolgármester azt javasolta, bizonyos munkálatokhoz fogjanak hozzá, legalább a versenytárgyalásokat tartsák meg, és ha később kapnak a központi költségvetésből is, abból folytatják, a helyi pénzeket pedig átirányítják oda, ahol szükség van rájuk. A főtanfelügyelő figyelmeztette az igazgatókat, többet ne kérjenek pénzt videovetítőre, hordozható számítógépre, mert az elmúlt években a megye tucatjával kapott ilyen felszerelést, míg a laboratóriumok alig változtak valamit, fejlesztésük elmaradt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-02-12: Közélet - Fekete Réka:

Érdem-e az érdemfizetés?

A fenti címmel közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház adminisztrációban dolgozó személyzetének szakszervezete, melyben kifogásolják a 2007-es esztendőre odaítélt érdemfizetések korábban meghatározott feltételrendszerének áthágását. A TESA szakszervezet részrehajlással vádolja a kórház vezetőségét, és zsarolással a Sanitas szakszervezetet.
2008-02-12: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A vízszámlán is elúszhat a lakás

Jelzáloggal terhelhető az a lakás, amelynek tulajdonosa huzamosabb ideig nem fizeti a fenntartását, és már Sepsiszentgyörgyön is több eladósodott család otthonát árverezték el.