N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. Ismét elment egy kiskirály, Dumitru Marinescu prefektus, aki kilencedik volt ebben a tisztségben. De nem kell sajnálni, megérkezett a tizedik, aki a magyar többségű Háromszék nyolcadik román kormánymegbízottja. Régi motoros vagyok, és az utóbbi ötven évben elég sok – húsznál több – vezető hivatalnokot ismertem, még a rajoni világtól kezdve.
Emlékezetem szerint túlnyomórészt magyarok voltak, csak a rendszerváltás után fordult úgy, hogy mindössze két magyar nemzetiségű személy találtatott alkalmasnak a kinevezésre. Igaz, a lakossági összetétel is változott, a 60-as évekhez viszonyítva a román lakosság aránya megtízszereződött megyénkben. Úgy tűnik, mintha a diktatúra idején csendesebb, békésebb lett volna a román–magyar viszony, mint a demokráciában, ahol a megváltozott arányokkal együtt változott a viselkedés is. A prefektusok talán a románosítás irányítói: mindenáron fékezni próbálják a magyarságot. A hagyományok és a nyelvhasználat elleni hadjárat nem enyhül – valahogy lejárt a helységnevek, utcanevek, épületek kétnyelvű feliratainak megcsúfolása, most a székely zászlók, a községházak, iskolák, kórházak, művelődési otthonok magyar nevei miatt lángolt fel újra a düh. Vagy félelemből, vagy buzgóságból támadják mindezt a prefektusok, pedig lehetne mérsékeltebb, értelmesebb és kulturáltabb módon is viszonyulni. Ha a tüzet piszkálják, az jobban ég, ha pedig a trágyát, az bűzlik. Azt sem értem, hogy a bíróságok miért nem józanabbak, amikor ilyen mondvacsinált perekben kell dönteniük – de úgy gondolom, hogy jó lenne már végre befejezni a piszkálódást, mert csak így lehet békésen élni és tevékenykedni. Sok jót és helyes cselekedeteket kívánok az új prefektusnak!
PÉTER ÁRPÁD, Sepsiszentgyörgy. Úgy látszik, eljött a tavasz, és mindezt nemcsak az időjárás bizonyítja, hanem az is, hogy megindultak a szekérkaravánok. Nem tudom, honnan jönnek, de azt igen, hogy az eprestetői laktanya kerítése mellé állnak be, onnan gyalogolnak az Állomás negyedi piactérre. A gyermekek birtokba veszik a játszóteret – ilyenkor az itt lakók számára nem marad hely sem hintán, sem csúszdán –, a felnőttek pedig a kukákat. Ha épp akkor viszi le valaki a szemetet, kiveszik a kezéből, helyben kiürítik, kiválogatják, ami nekik kell, a többit a szél viszi szét az egész negyedben. Mivel közvécé még mindig nincs (ezt már tavaly is szóvá tettem), szükségletei elvégzésére a közeli falakat veszi igénybe gyermek és felnőtt egyaránt. Közben felmérik a kínálkozó lehetőségeket is: az egyik földszinti lakó elpanaszolta, hogy kiterített ruháiból elvitték, ami tetszett... Késő délután megint útra kelnek, utánuk szétszórt szemét, rendetlenség, ürülék marad. Mi, ott lakók pedig azon tépelődünk, hogy a zöld ruhás köztisztaságiak vagy a rendőrök hol vannak ilyenkor, miért nem szólnak rájuk? Mi nem tehetjük a béke érdekében, csak nézzük és szagoljuk a hívatlan látogatók nyomait, és elgondolkozunk azon, miért is fizetünk adót...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.