NEM ROSSZ. Enyhén felfelé, 1,5 százalékról 1,6 százalékra javította szerdán a román országos statisztikai intézet a román bruttó össztermék (GDP) tavalyi utolsó negyedévi növekedési ütemét az előző negyedévhez képest. Ugyanakkor nem módosították az egész tavalyi évre vonatkozó növekedési ütemet, amely 3,5 százalékos volt. A román hatóságok az idén 2,2 százalékos GDP-bővülésre számítanak. (Ziare.com)
AZ IMF KÖZBESZÓL. Csak jövőre kellene csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot a Nemzetközi Valutaalap szerint. Az IMF romániai küldöttségének vezetője azt mondta, a tb-járulékcsökkentésről a jövő évi költségvetés kidolgozásakor kellene tárgyalni, de ha az időszakos ellenőrzések során bebizonyosodik, hogy a nyugdíjrendszer veszélyeztetése nélkül megvalósítható ez az intézkedés, a Valutaalap támogatja, hogy még idén nyáron csökkentsék a hozzájárulást. (Erdély FM)
ELODÁZOTT REFORM. A román egészségügyi rendszer nem esett át az április elsejére beharangozott reformon, amelynek az orvosok fizetésének növekedésével, az ártámogatott gyógyszerek listájának és az egészségügyi biztosítási alapcsomag módosításával kellett volna járnia. A reformcsomag a családorvosok és a járóbeteg-kezelői szakorvosok kompetenciáinak a növelésével változtatta volna meg a rendszert, a hangsúlyt a megelőzésre helyezve. Ennek értelmében a páciensek kórházi beutalása csak azután lenne lehetséges, hogy azt a családorvos és a járóbeteg-kezelő szakorvosa is szükségesnek ítélte. Változott volna a műhibákról rendelkező törvény is, és tizenkét kórház autonóm intézménnyé alakult volna. A vizitdíj alkalmazását is megszüntetnék, mert nem bizonyult sikeresnek: országos szinten 5,2 millió lejt hozott. (Adevărul)
TÖRVÉNYTELEN, JOGELLENES, ezért nem fizeti ki a bírságot az SZNT. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke törvénytelennek és jogellenesnek nevezte a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetés szervezőinek megbírságolását. Az SZNT-elnök szerint felelősség hárul ezen a téren a kormányzásban szerepet vállaló RMDSZ-re is. „Van-e elegendő befolyása, hogy kikényszerítse a hatóságok törvénytiszteletét, a magyar nyelvhasználat elleni fellépések, a rendszeres zaklatások vagy jelképeink üldözésének leállítását?” – tette fel a kérdést az SZNT-elnök, aki korábban is elmondta, a közigazgatási bíróságtól fogja kérni a szervezőkre kirótt bírság megsemmisítését. Újabb fejlemény is történt a március 10-ei rendezvény után megbírságolt HVIM-es fiatalok ügyében: a kezdetben megbüntetett hat személyen kívül még háromnak postáztak pénzbírságról szóló értesítést. (Székelyhon)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.