Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a megyei tanfelügyelőség szervezésében április 4–7. között tartják a drámatagozatok országos színészmesterség-versenyét 125 diák és 15 tanár részvételével.
Két kategóriában, egyénileg (improvizáció, vers, monológ) és csapatban (előadás) mérik össze tehetségüket és tudásukat a XI–XII. osztályos tanulók, akik Bukarestből, Târgu Jiuból, Brăiláról, Nagyszebenből, Jászvásárból, Aradról, Tulceáról, Temesvárról, Kolozsvárról, Galacról, Botoşani-ból érkeznek. A zsűri tagja többek között Dan Ţopa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatója. Összesen tizenegy előadásra kerül sor, a sepsiszentgyörgyi drámatagozatosok az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásnak erre az alkalomra készített román–magyar változatát mutatják be. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója és Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője sajtótájékoztatón ismertette, hogy több intézmény és magánszemély segítségével igyekeznek a résztvevőket az olimpia mellett élménydús programban részesíteni (uszoda, színház-, múzeumlátogatás stb.). A sepsiszentgyörgyi drámatagozat háromszor vett részt országos tantárgyversenyen az eddig megrendezett öt esemény közül: kétszer első helyezést ért el csapatban, tavaly egyéni versenyben a második és harmadik díjat hozták el Galacról. (józsa)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.