A politikából való visszavonulás lehetőségét lebegtette meg tegnap egy Facebook-üzenetben a 41 éves Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke, akire hatalmas nyomás nehezedik pártja részéről, hogy induljon a novemberi államelnök-választáson.
„Novemberben, miután megnyerjük ezt az utolsó, sorsdöntő csatát, elégedett lehetek azzal, amit elértem. És akkor szeretném átadni a helyemet a politikában a fiataloknak, olyanoknak, akiket kevésbé viselt meg az utóbbi évek szörnyű politikai rendszere” – fogalmazott, hozzátéve, hogy szeretné bepótolni azt, amitől megfosztotta családját az utóbbi tizenhárom évben. A politikus felidézte, hogy tizenhárom éve kapta első politikai megbízatását, amikor 2001. április 4-én Adrian Năstase akkori miniszterelnök a kormány ellenőrző testületének vezetésével bízta meg. Ponta azt írta: szülőhazája javát igyekezett szolgálni minden azóta betöltött tisztségben – államtitkárként, miniszterként, képviselőként és kormányfőként. Bevallotta: számára az idei a legnehezebb esztendő, amelynek során sok csalódással, rágalommal, visszaéléssel, politikai üldöztetéssel, árulással kellett szembesülnie, ugyanakkor a tét is óriási. Az SZDP elnöke több ízben jelezte, hogy túl fiatalnak tartja magát az államfői tisztségre, és szeretné végigvinni 2016-ig szóló miniszterelnöki mandátumát. Miután azonban februárban eddigi koalíciós partnerei, a liberálisok ellenzékbe vonultak, Ponta – a szociáldemokraták legnépszerűbb politikusaként – már nem zárta ki egyértelműen, hogy elvállalja az államelnök-jelölést, de esélyesebbnek ítélte, hogy a liberálisoktól kilépett Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, volt miniszterelnök vagy Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester jelöltségét támogassa. A közvélemény-kutatások szerint Ponta most megnyerné az elnökválasztást, bárkivel is kerülne össze a második fordulóban, de az elemzők szerint egy esetleges kudarc véget vetne politikai karrierjének. A szociáldemokraták három korábbi elnöke – Ion Iliescu 1996-ban, Adrian Năstase 2004-ben és Mircea Geoană 2008-ban – úgy veszített az elnökválasztáson a jobboldal jelöltjével szemben, hogy az első fordulóban még nyerésre állt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.