Jó negyvenöt évvel ezelőtt játszani jött haza szülei városába, Sepsiszentgyörgyre. Játszani, s úgy, hogy férfi kézilabdacsapatunk helyet csináljon magának a hazai kézilabda második vonalában, a B-osztályban.
Aztán váltott, edzői pályára tért, sikeresen, hiszen első próbálkozásra B-osztályba vitte a Textilgyár női együttesét, egy évvel később pedig Ifjúsági divízióba vezette a Curtea de Argeş-i osztályozón az 1-es számú Líceum (a mai Székely Mikó Kollégium) leánycsapatát, s ezzel meggyőzően tette le sportéletünk asztalára névjegykártyáját. Nem véletlenül lett tehát 1977–1981 között a Sportiskola vezetője, egy olyan intézmény igazgatója, melynek több mint másfél évtized után sem volt saját székhelye, saját sportbázisa. Csoma Sándor ezen próbált változtatni. Sikerrel, hiszen szükséges területet szerzett a Sportiskolának, kaput nyitott, a lehetőség kapuját egy saját otthon megteremtéséhez... Nem talált partnerekre, s távozni kényszerült. De nyitva hagyta maga mögött a lehetőség kapuját, s úgy távozott a Puskás Tivadar Iskolaközpont testnevelő tanári katedrájára. S hogy miért éppen ide? Talán, mert ebben az új intézetben kínálkoztak azok a lehetőségek, amelyeket a Sportiskolánál hagyott maga mögött – a sportpályák hiánya –, s itt kivitelezhette azokat. Tény, hogy tagadhatatlan érdemeket szerzett az Iskolaközpont sportbázisának – sportterem, sportszálló, szabadtéri pályák... – kialakításában. S közben nem feledkezett meg egykori szerelméről, a kézilabdáról sem, barátjával, tanárkollégájával, Ferencz Győzővel együtt A-divíziós játékvezető lett. Ezt már csak úgy zárójelben jegyzem meg, hiszen Sándor új intézetében „örök hűséget” kötött sporttanári hivatásával, s ezt a hűséget példás ügyszeretetével, oktatómunkájával erősítette hétről hétre, évről évre. Diákjai mind a hazai, mind a magyarországi Puskás Tivadar Kupa rendezvényein bizonyították felkészültségüket, sporttanáruk szaktudását, igazi pedagógusi mivoltát.
Az idő kereke megállás nélkül pörgött, s vitte magával Csoma Sándor szekerét a nyugdíjaskor felé. Előbb-utóbb meg kellett válnia katedrájától, nyugdíjba vonult. Sokáig nem örülhetett a nyugdíjasévek biztosította nyugalomnak. Korunk gyilkos betegsége hatalmába kerítette, s a sportpályán abbahagyott küzdelme folytatására kényszerítette. Küzdött is, míg erejéből telt. De ez az „ellenfél” erősebbnek bizonyult, mint azok ott, a sportpályán, s diadalmaskodott fölötte. Sándor a küzdelem feladására kényszerült. Hetvenéves korában megadta magát, csendesen lehunyta két szemét, és örök álomra szenderült. A fáradhatatlan tornatanár, sportember sokunk bánatára lelki fájdalmára, örökre megpihent.
Csoma Sándor, nyugodj békében. Emlékedet örökké őrizni fogjuk.
Á. K.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
