Tovább nÅ‘tt, az év eleje óta áprilisra közel tizedével emelkedett azoknak a száma, akik a hatályos pozsonyi állampolgársági törvény alapján egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt veszÃtették el szlovák állampolgárságukat – derült ki a pozsonyi belügyi tárca legfrissebb statisztikáiból.
A szlovák állampolgársági törvény jelenleg hatályos formáját – amely kimondja, hogy elveszÃti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi – 2010 júniusában, Robert Fico elÅ‘zÅ‘ kormánya idején fogadták el, a magyar parlament könnyÃtett honosÃtásról hozott döntésére reagálva. A törvény alapján – annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén április 4-ig – 769-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 48 felvidéki magyar. A pozsonyi törvény rendelkezése alapján a szlovák állampolgárságukat elveszÃtÅ‘k száma idén januárhoz képest mintegy tÃz százalékkal nÅ‘tt. A legtöbb érintett – több mint háromszázan – a cseh állampolgárság felvétele miatt veszÃtette el szlovák állampolgárságát.
A jogszabályt jelenleg is vizsgálja a szlovák alkotmánybÃróság a pozsonyi törvényhozás 30 képviselÅ‘jének 2011 szeptemberi keltezésű beadványa alapján. A beadvány aláÃrói azt kifogásolják, hogy a törvény nem egyeztethetÅ‘ össze az alkotmánnyal, amely kimondja: akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától. A képviselÅ‘i beadványról idén január végén tárgyalt a kassai székhelyű taláros testület, amely a nyilvános tárgyaláson nem hirdetett döntést az ügyben, majd a döntéshozatalt meghatározatlan idÅ‘re elnapolta.
A vitatott jogszabály módosÃtására már Robert Fico jelenlegi kabinetje is Ãgéretet tett, legutóbbi közlésük szerint a jogszabály módosÃtása elkészült, és várhatóan még nyáron a parlament elé kerülhet. A jelzett módosÃtás tartalmi része egyelÅ‘re nem ismert, azt viszont a belügyi tárca közlése alapján tudni lehet, hogy a módosÃtás a szlovák állampolgárság megtartását, illetve annak esetleges visszaszerzését – egy másik ország állampolgárságának felvétele mellett – ahhoz a feltételhez kötné, hogy az érintett szlovák állampolgár állandó lakhellyel rendelkezzék abban az országban, amelyÂnek állampolgárságát újként felveszi. Ez annyit jelent, hogy a módosÃtás érdemben nem változtatna a szlovák állampolgárságuktól már megfosztott vagy a jövÅ‘ben magyar állampolgárságért folyamodó felvidéki magyarok túlnyomó többségének helyzetén.