Újabb köztársaságok Ukrajnában

2014. április 8., kedd, Világfigyelő

Felerősödtek a szeparatista törekvések Ukrajna keleti részén, Donyeckben az oroszbarát tüntetők kikiáltották a „független donyecki köztársaságot”. A döntést a megyei adminisztráció épületét megszállva tartó szeparatisták által önhatalmúlag megalakított döntéshozó szerv, az úgynevezett „népi tanács” hozta meg.

A testület emellett úgy határozott, hogy az újonnan létrehozott „köztársaság” csatlakozik Oroszországhoz. Követelik, hogy legkésőbb május 11-ig rendezzenek népszavazást az Oroszor­szággal határos terület státusáról. A szakadárok vezetői kihirdették a tanács döntését a hivatali épület előtt összegyűlt oroszbarát tüntetőknek, akik a döntése­ket ovációval és Oroszországot éltető skandálással fogadták. Oroszbarát tünte­tők tegnap Donyeckben megrohamozták és elfoglalták az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületét is, a tér­ség egy másik városában, Luhanszkban az SZBU épületét elfoglaló tiltakozók megszerezték az ott tárolt fegyvereket. Mindkét városban barikádokat építettek a tüntetők az elfoglalt épületek elé.
Donyeck után a kelet-ukrajnai Harkivban is kikiáltották a szakadárok tegnap a „köztársaságot”. A megye Ukrajnától való elszakadását követelő oroszbarát aktivisták, akik magukat megválasztották a megyei tanács „képviselőinek”, közölték, hogy átvesznek minden hatáskört az állami intézmények irányítása fölött.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2014-04-08: Világfigyelő - :

Politikusok a voksolásról

A nagy parlamenti többség különleges kormányzati felelősséggel jár – emelte ki a német kormányszóvivő tegnapi berlini tájékoztatóján a magyarországi választások eredményével kapcsolatban.
2014-04-08: Közélet - Fekete Réka:

Címerek és nemeslevelek régen és ma

Akit érdekel a múlt, azt érdekli a jövő is – vezette be Kádár Gyula történész Szekeres Attila István Címerek és nemeslevelek című előadását péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban a Székely Akadémia rendezvényén.