Az Iskola másként hét részeként tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanulói négy helyen – az egykori Rudolf-kórház kertjében, a Molnár Józsiás parkban, a régi malom udvarán és a bíróság előtt – emléktáblákkal jelöltek meg Erzsébet királyné emlékére a millenniumkor és két esztendővel később ültetett fákat.
A tanítóképző a megyei önkormányzat anyagi támogatásával folytatja tavaly elkezdett Nemzeti örökségünk – háromszéki emlékfák – nyomában című pályázatának kivitelezését. Kiss Emese, a projekt vezetője elmondta: a mostani kórházkertben annak idején hatvannégy akác- és hatvan gesztenyefát ültettek, de mára alig maradt belőlük. Tegnap egy-egy akác- és gesztenyefát jelöltek meg négynyelvű emléktáblával. Az iskola tanulói zenés-verses emlékműsort adtak elő. Útban a kórház felé az egykori kaszinó bejáratánál, a régi malom udvarán álló egyik gesztenyefára is emléktábla került. Ezt követően a Molnár Józsiás park öreg fájánál, majd a bíróság előtti gesztenyefánál is elhelyeztek egy-egy emléktáblát. Az eseményen cserkészek és nőegyesületi tagok is jelen voltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.