Iskola máskéntKalandpark, múzeum és színház

2014. április 10., csütörtök, Közélet

Minden bizonnyal tegnap nem maradt üresen egyetlen csúszda, lipinka sem a sepsiszentgyörgyi játszótereken, a közeli turistaösvényeken is egész délelőtt gyermekek masíroztak, csoportok vonultak múzeumokba, kiállítótermekbe, néhány tanterem mozivá változott az Iskola másként elnevezésű hét alkalmából.
 

  • Diákok a sugásfürdői erdei kalandparkban. Albert Levente felvétele
    Diákok a sugásfürdői erdei kalandparkban. Albert Levente felvétele

Míg hétfőn és kedden főként a tantermekben tartották a különleges tevékenységeket, tegnaptól kapun kívül merészkedtek a csoportok, osztályok, óvónők, tanítók és osztályfőnökök vezényelték a kicsiket és a nagyokat a szabadtéri foglalkozásokra. Ki korán kelt, ingyenes belépőt nyert a sugásfürdői kalandparkba, sőt, még a mászófalra is, az árkosi iskola a fürdőbe is kedvezményes belépőt kapott, miközben mindkét helyszínen túljelentkezéssel szembesültek.
Nagy volt az érdeklődés az extrém pályák iránt, amelyeket a bátor hatévesek és a tinédzserek is kipróbáltak. Miközben Wagner Attila, a kalandpark megálmodója, kivitelezője és működtetője a gyermekek lépéseit figyeli, irányítja, biztonságukat felügyeli, felesége, Xénia a kezdő fogásokat mutatja meg a gyermekeknek, mert az alapokat mindenkinek tudnia kell, aki kötélre merészkedik. A diákok megjegyzik, bárcsak olcsó lenne majd a belépő, mert jönnének többször is, de nem mindegy, mennyit kell majd fizetni. Május elsejétől ugyanis megnyílik a pálya és a mászófal a nagyközönség előtt is, amikor hétfő kivételével mindennap élvezhető a szabadtéri kalandozás a különböző akadályutakon. A lehetőségnek nemcsak a gyermekek örvendenek, egynémely osztályfőnök is azt mondja, kellett egy olyan terep, ahová a szülők is szívesen elengedik a gyermekeiket, mert az utóbbi időben egyre nehezebb olyan programot szervezni, ahol a mozgásé a főszerep. Pénzes Szabolcs, a Váradi-iskola egyik ötödik osztályának osztályfőnöke lapunknak azt mondta, a megszorítások miatt nehéz kirándulásokat szervezni, ha messzebb akarnak menni a várostól, akkor vonattal utaznak, mert az olcsóbb az autóbusznál, de akkor is rövid távot választanak, és onnan túráznak a környéken.
A napokban nemcsak a kalandpark telt meg diákokkal, a sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeum és a vadászmúzeum is fogadott diáklátogatókat bőven, a Magma kiállítótérben is nagy volt a sürgés-forgás, ahol a kortárs képzőművészet műhelytitkaiba lestek be az érdeklődők, de a rendőrség és a mentőszolgálat is jócskán besegített a tananyagnál sokkal szélesebb körű, gyakorlati szempontból is értékesebb tudást nyújtó tájékoztatásba. A Tamási Áron Színház is kinyitotta kapuit a diákok előtt, délelőtti előadásaival jókora lépést tett a fiatal korosztály megnyerése irányába.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-04-10: Közélet - :

Magasabb nyugdíj újraszámolással

Átlagosan 52 lejjel emelkedett egy előző évi alkotmánybírósági döntés következtében mintegy 2700 háromszéki nyugdíjas juttatása – tájékoztatott közleményében a megyei nyugdíjpénztár.
2014-04-10: Közélet - Iochom István:

Hagyományos tojásírás Csernátonban (Iskola másként)

Az Iskola másként programba az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum is bekapcsolódott, hétfőtől péntekig, illetve jövő hétfőn, kedden és szerdán 10–14 óráig hagyo­mányos tojásírásra tanítanak előre bejelentkezett csoportokat.