Kelement nem érdekli Tőkés jelöltsége
Az RMDSZ-t nem érdekli Tőkés László karrierje és politikai sorsa – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnökét arról kérdezték újságírók, miként vélekedik arról, hogy Tőkés László a Fidesz jelöltlistájának harmadik helyéről pályázik újabb európai parlamenti képviselői mandátumra.
Kelemen leszögezte: a döntés Tőkésre tartozik, ő pedig nem akarja idejét vesztegetni azzal, hogy ehhez a témához kommentárt fűzzön. „Semmiféleképpen nem zavar meg minket, nem Romániában indul” – fűzte hozzá, hangsúlyozva: az európai választásokon a magyarországi pártok listáira Romániában nem lehet szavazni, nem lehet tehát sem a Fideszre, sem más pártra, sem Tőkésre voksolni. Az MTI szerint a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor nem kívánta kommentálni Pelczné Gál Ildikó kijelentését, hogy a Fidesz az RMDSZ képviselőivel is egyeztetett Tőkés László európai parlamenti képviselőjelöltségéről. Kijelentette: Tőkés László önmagát fogja képviselni a Fidesz listáján, az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét az RMDSZ látja majd el. „A fontos az lesz, mennyire tudjuk majd mozgósítani választóinkat, és sikerül-e átlépnünk a választási küszöböt. Nem foglalkozunk Tőkéssel, politikai karrierjével, politikai sorsával, nem érdekel ez most minket. A romániai kampányunkra alapozunk, és meggyőződésem, hogy jó eredményt érünk el” – fejtette ki Kelemen.
Önkormányzati együttműködés
Együttműködési megállapodást írtak alá Kolozsváron a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) és az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának (OÖT) a képviselői. Az eseményt követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodással sikerült intézményesíteni azt a kapcsolatot, amelyet az RMDSZ önkormányzati tanácsa régóta ápol a magyarországi önkormányzatok szövetségével. A megállapodás a két oldalon felgyűlt tapasztalatok kicserélését teszi lehetővé. Gémesi György MÖSZ-elnök elmondta, a magyar polgármesterek tizedik világtalálkozóját előkészíteni jött Erdélybe. E találkozó azt tűzi ki célul, hogy tegyék hatékonyabbá az önkormányzatok munkáját. Borboly Csaba, az RMDSZ önkormányzati tanácsának elnöke elmondta, a megállapodásban elsősorban a tapasztalatcserére fektetik a hangsúlyt. Együttműködnének ugyanakkor az olyan európai uniós pályázatok benyújtásában, amelyekhez több ország partnerségére van szükség. A megállapodás az önkormányzatok, civil szervezetek és egyházak együttműködésére, a szakoktatás erősítésére, és a testvér-települési kapcsolatok elmélyítésére is kiterjed.
Szeretnék, ha Ponta indulna
Sokan nagyon szeretnék, ha Victor Ponta indulna az államfőválasztáson, de a végső döntést neki kell meghoznia – jelentette ki Liviu Dragnea kormányfő-helyettes, a Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke tegnap. Hozzáfűzte: amíg az SZDP nem nevesíti jelöltjét, minden megtörténhet, minden változat elképzelhető. „Az a fontos, hogy az SZDP olyan jelöltet támogasson, aki képes az ország, a társadalom újraegyesítésére. Olyan embert kell keresnünk, aki képes felépíteni magának egy csapatot, és képes egy asztalhoz ültetni minden intézményt, hogy az ország eljusson oda, ahol a helye van, olyan állam legyen, amelyet tisztelnek, ahol a jólét a fontos, ahol szeretsz élni, és biztonságban élhetsz. Kevésbé számít, hogy én azt hiszem, Victor Pontának megvannak ezek a tulajdonságai, többet számít az, ha a párt is ezt hiszi” – magyarázta a szociáldemokrata politikus.
Visszatért a tél
Az ország több részén gondot okozott a hirtelen téliesre fordult időjárás: a tegnapra virradóra lehullott hóréteg Hargita és Suceava megyében is alaposan megnehezítette a közlekedést. Suceava megyében az országúton akadtak el kamionok, míg a hókotróknak sikerült eltávolítaniuk a hóréteget. Hargita megyében elérte a három centimétert a hóréteg vastagsága, több országúton csúszásgátlót szórtak az utászok, néhány szakaszon – az A15-ös országúton, Borszéken és a 12C országúton, Gyilkos-tó környékén, illetve a 12A jelzésű országúton, Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok településen, a 11B jelzésű országúton, valamint Csíkkozmás és Kézdivásárhely között – nehézkesen zajlott a közlekedés. A havazás és az esőzések miatt több faluban tegnap reggelre mintegy 400 háztartás maradt villanyáram nélkül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.