Tízezer látogató a Vadászmúzeumban

2014. április 12., szombat, Közélet

Több mint tízezer látogatót jegyzett a Vadon Egyesület által működtetett, megnyitásának első évfordulóját a jövő hónapban ünneplő sepsiszentgyörgyi Vadászmúzeum. A tízezredik látogatót csütörtökön fogadták: Herbst Istvánnak, a megyeszékhelyi Mikes Kelemen Főgimnázium VII. C osztályos tanulójának ingyenes virtuális vadászattal kedveskedtek.
 

Az évfordulóra ünnepséggel készülnek, mondta Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, akit örömmel tölt el, hogy tizenegy hónap alatt sikerült tízezer látogatót bevonzani. Először az újdonság erejével hatott az intézmény, s az első hónapokban rengetegen látogatták, ám azután a lelkesedés lankadt. Akkor a megyei tanfelügyelőséggel együttműködve szerveztek rendezvényeket: tematikus gyermekrajzversenyt és -kiállítást, tudományos előadást, órákat tartottak az oktatóteremben. Több ezer percnyi tudományos filmanyaguk van, a National Geographic, a BBC színvonalas filmjei mind megtekinthetőek – jó lehetőség tehát természetismeret-, biológiaórát tartani, kihozni az osztályt az iskolából. A sepsiszentgyörgyieknek egyszerűbb, de a vidékieknek is megérné, hogy múzeumlátogatást szervezzenek. Igen nagy volt a forgalom most, az iskolai csodahéten, egyszóval, él a látványos, sok értékes trófeát bemutató múzeum, és további újdonságokkal rukkolnak elő – összegzett Demeter János, aki érdeklődésünkre elmondta még: a gyermekeket leginkább az Afrika-terem vonzza, ott is az oroszlán és a kafferbivaly mozgatja meg fantáziájukat, a fiúk elsősorban a lövészetért rajonganak – az alagsorban adott a digitális vadászati lehetőség. Szakemberek számára az itthoni nagy trófeák a vonzóak, megítélik azokat, összehasonlítgatják másokkal, az adományozók büszkén mutatják vendégkörüknek, melyiket ejtették ők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 943
szavazógép
2014-04-12: Belföld - :

Hírsaláta

CEAUŞESCU KÍSÉRTETE. Egy újabb felmérés igazolja, hogy élénkül a diktatúra iránti nosztalgia Romániában. Az ország 35 százaléka gondolja úgy, hogy jobban élt az átkosban.
2014-04-12: Közélet - Bokor Gábor:

Nyomok Kovásznán

Zsúfolásig megtelt csütörtök este a kovásznai képtár a huszadik kiadásán túljutott Csoma-tárlat megnyitójára. A kiállítás anyagát 85 mű teszi ki, a 78 alkotó közül tizenketten Magyarországról hozták el műveiket. Idén is meghatározó a háromszéki és brassói művészek jelenléte.