Halálos baleset történt szombaton kora reggel Csernáton határában.
Egy Bákó irányából Brassó felé tartó jármű 39 éves vezetője elaludt a volán mögött, áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival – tájékoztatott tegnap érdeklődésünkre Buzsi Andrea szolgálatos szóvivő. Utóbbi jármű 56 éves sofőrje életét vesztette a balesetben. Tolvaj Marius, a készenléti felügyelőség szóvivője elmondta, a helyszínen kézdivásárhelyi kollégái, a SMURD és a tűzoltócsapat mellett a mentőszolgálat munkatársai is segítettek a mentésben. A közúti szerencsétlenség nem okozott fennakadást az országút érintett szakaszán a közlekedésben, ugyanis a balesetező járművek az út menti sáncba borultak. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.