Új mozgókép a Drakula-mítoszról

2014. április 15., kedd, Magazin

A romániai filmek finanszírozásával foglalkozó Országos Film­központ Felméri Cecília és Lakatos Róbert romániai magyar filmesek animációs dokumentumfilmjét találta a legígéretesebbnek a tavalyi évre meghirdetett pályázatán – közölte a Filmtett.ro erdélyi filmes szakportál.
 

A fikciós nagyjátékfilmek kategóriájában Cristian Mungiu, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap és a Dombokon túl című film alkotója lett a nyertes legújabb filmtervével, amelynek címe RMN. Az egészestés és rövidanimációsfilm-tervek közül a Draculato(u)r című pályázatot találta a legígéretesebbnek a döntőbizottság. Az animációs dokumentumfilm Lakatos Róbert és Felméri Cecília közös projektje.
Felméri Cecília a Filmtett.ro-nak elmondta: a Draculato(u)r rég­óta dédelgetett közös tervük. 50 perc körüli időtartamban gondolkoznak, az animációs dokumentumfilm rajzolója a kolozsvári Jánosi Andrea grafikus lesz. Az alkotók interjúkat készítenek, amelyekben a Drakula-mítoszt járják körül. Azt próbálják kideríteni, mennyire ismerik, hogyan vélekednek a Romániában élők erről a legendáról, amelyet a külföld leggyakrabban Erdélyhez kapcsol. Néhány beszélgetést már rögzítettek, az alanyok köre igen sokszínű. Megkerestek például a Drakula-kastélyként számon tartott törcsvári kastély környékén élő pásztorokat, akik sosem hallottak a vámpírgrófról, és beszélgettek olyanokkal, akik a Drakula-turizmusból anyagi hasznot húznak. Az alkotók általában azt tapasztalták, hogy az amerikai farmer többet tud Drakuláról, mint egy erdélyi falusi ember – mondta Felméri Cecília.
A Drakulato(u)r gyártója a bukaresti Hai-Hui Entertainment, koprodukciós partnere az Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film. A filmterv 670 500 lejes támogatást kapott a román intézménytől.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2014-04-15: Közélet - :

Băsescu: az autonómia alkotmányellenes

Traian Băsescu államelnök szerint, aki autonómiát akar Romániában, az az ország alkotmányába és a román államba ütközik.
2014-04-15: Magazin - :

Húsvéti fesztivál Hollókőn

A hagyományos palóc húsvéti fesztivál a locsolkodás mellett idén is gazdag programmal várja a látogatókat a Nógrád megyei világörökségi faluban, Hollókőn; a vendégek megkóstolhatják a Palócföld ételeit, részt vehetnek a húsvéti körmeneten, és megnézhetik a vásári gólyalábasok bemutatóját is.