A megújuló természet évről évre azt hirdeti, hogy minden élni akar. Húsvét ünnepének nagy üzenete is ez: az élet győzedelmeskedik az elmúlás felett, hirdeti az unitárius püspök húsvéti üzenetében. Hasonlóképpen a többi erdélyi magyar történelmi egyház vezetője is a feltámadás ünnepére pásztorlevélben köszönti híveit. Az alábbiakban üzeneteikből szemlézünk.
Húsvét a magasztos győzelmét hirdeti, annak felismerését, hogy részei vagyunk a nagy Egésznek az öröklét hordozóiként – írja Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. Jézus ezt a nagy isteni igazságot hozta közel hozzánk. Életében és kínszenvedésében ez adott erőt számára. Húsvét igazolja, hogy nem a nagypénteki gyász, a feketeség uralja a világot! Nem az emberi nagyot akarás és mindenek és mindenki feletti uralkodás vágya diadalmaskodik! Nem a tagadás és az árulás lesz a győztes! Nem az elválás fájdalma, a sír tátongó üressége marad a tanítványokkal! Nem a részek, az ember által szétdarabolt igazságé az utolsó szó! Nem az elmúlás, a sötétség, hanem az élet és a fény győzedelmeskedik! Az egyházfő azt kívánja, tudjunk örömmel és hitelesen élni és dolgozni életünk kiteljesedésén, hogy igazoljuk: a mi kereszténységünk nem látszat, hanem valóság, amely Jézus tanításán és példaadásán alapszik, hogy a mi emberi életünk Isten örök szeretetének a bizonyossága, az örökkévalók győzelme a mulandók felett!
Keresztény hitünk alapvető igazsága, mindennapi életünk bizonyossága és az örök boldogság reménysége Krisztus Feltámadása – írja Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, aki a család fontosságára, a házasság szentségére kiélezett üzenetében figyelmeztet: Ha azt akarjuk, hogy Isten segítségével fennmaradjon egyházunk, népünk Erdély földjén, akkor vállaljuk a keresztény családegyházat, a szentségi házasság kegyelemközvetítő erejében bízva.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke Søren Kirkegaard dán filozófus gondolatát idézi: Krisztust nem bámulni, hanem követni kell. Magyarázatként hozzáteszi: Ez tulajdonképpen a keresztyénség, a húsvéti lelkület, a mi hitünk lényege, ez a lelkesült feltétel nélküli követés, ez az önátadás Istennek. Itt érthető meg az, amit Jézus felnőtt hallgatóinak mond: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.
Aki nem tudja őszintén, feltétel nélkül, lelkesülten átadni magát, szívét, életének azt a pillanatát a feltámadott Úrnak, az kirekeszti önmagát. Az semmit, de semmit sem fog megtapasztalni a feltámadás valóságából, az Új Élet erejéből, a megszabadított lét öröméből. A főpásztor azt kívánja, ezen a húsvéton őszinte, tiszta lelkesültséggel legyünk feltétel nélküli követői Jézus Krisztusnak.
A húsvéti csodának meg kellett történnie – írja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, majd folytatja: Ez önmagában hallatlan nagy üzenet és ígéret. Ez a szó, hogy „kell”, ez az isteni kell számunkra csodálatos bizonyosság. Sokfelől körüljárhatjuk ezt a szót, sok mindent gondolunk magunk is, mi minden kell nekünk ebben az életben. Mennyi szükségtelen dologra mondjuk azt, hogy: nekem kell. Mi kell nekünk ebben az életben? Sok minden, de leginkább szükséges az a bizonyosság, hogy ez az élet értelmes ezen a földön. Hogy van folytatás, a halálon túl vár minket Isten atyai, mennyei országa. Ez igazán az, ami kell nekünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.