A testvériskolai kapcsolatokat már régóta és sok helyen gyakorolják. Hosszú, reményteljes várakozás után most érkeztünk el oda, hogy büszkén kiálthatjuk a nagyvilágnak: igazi testvérekre találtunk a „holttenger” közepén, a mezőségi Magyarszováton.
Mi jut eszébe az embernek, ha a Mezőség nevet hallja? Folyókkal határolt, erdő nélküli dombvidék Erdély közepén, vegyes lakosságú falvak, néptáncairól, muzsikájáról híres, hagyományait őrző kulturális tájegység, Wass Albert és Sütő András szülőföldje, írásaiknak színhelye.
Sütő András egyik esszéjében otthoni képekkel igazolja, hogy a népélet törvénye, egyetlen reménye, lehetősége: várni. Az igazolást a németországi Naumburgból hozza, ahol a dóm nyugati oszlopsora felett a XII. századi művész világhírű kis szoboralakjai állnak, köztük a tizenkét apostol. Az egyik parasztformájú apostolszobor kalapja felső üregébe a művész két madártojást faragott kőből. Olyan fészekrakásra csábító alkotás, mint a mi falusi kéményeinkre helyezett kocsikerék. A várakozás igazolódott: amikor Sütő Naumburgban járt, egy rigó rakott magának fészket a 800 éves kőtojások felett. A naumburgi élmény bemutatása nagyon egyszerű megállapítással fejeződik be: ahhoz, hogy a várakozásnak eredménye legyen, „az ablakot, kérem, mindig nyitva kell tartani”. Sütő azt írja a várakozásról, hogy ez nem rostokolást, nem reményvesztett szunyatagságot jelent, hanem „valamilyen titkos kapcsolatot az eljövendővel, az idő mélyén érlelődő valósággal”.
Sütő gondolatai jutottak eszembe 2013. december elején is, amikor először találkoztunk a magyarszováti iskola gyermekeivel, pedagógusaival, a falu elöljárójával itt, Barátoson. Még jobban erősödött bennem „az idő mélyén érlelődő valóság”, amikor viszontlátogatásra mentünk. Április második hetének első három napja az élmények élményeit jelentette 25 barátosi iskolásnak és a kísérő felnőtteknek. Ablakot nyitottunk, hogy várakozásunk beteljesülhessen, hogy két iskola pedagógusai között megindulhasson a tapasztalatcsere, hogy feltérképezhessük a közös történelmi és irodalmi értékeket. Ablakot, hogy közös kulturális rendezvényt szervezhessünk, a két iskola jó hírnevét öregbíthessük, közel hozhassuk a két település lakóit egymáshoz, hogy kölcsönösen megismerhessük egymás tájegységeit.
A háromnapos magyarszováti látogatás központi programja a hétfő délelőtti közös hagyományőrző és kézműves-foglalkozás volt. A barátosi tanítók és tanárok az elmúlt két évben az Iskola másként hetében már begyakorolták azokat a tevékenységeket, amelyeket most Magyarszováton is lebonyolítottak. Volt tojás- és üvegfestés, origami, bogozás, fonalgrafika és gyermekjátékok tanítása, tanulása. A körökön együtt vettek részt a szováti és a barátosi gyerekek. Sok-sok fénykép őrzi az együtt dolgozás, az együtt játszás örömét, sikerét. Végül mindenki gyönyörködhetett a kiállítás tárgyaiban. A délutáni szabad program lehetőséget teremtett mindenkinek, hogy külön-külön betekintést nyerjen a falu, a családok és a gazdaságok életébe. Csodálkozással állapítottuk meg, hogy a Makkai Sándor által bemutatott XX. század eleji gumicsizmás holttenger hogyan alakult át már-már európai szintű infrastruktúrát birtokló, de népi hagyományait még mindig ápoló pezsgő világgá. Aszfaltozott út és járda, kikövezett árkok, szennyvíz-levezető rendszer még a legkisebb utcákban is. A víz hiányáról ismert mezőségi falu minden házában a Szamos vize folyik a csapokon. A falu templomai, középületei rendezettek, ápoltak.
A hosszú utazás és a szovátiakkal eltöltött idő mély benyomást hagyott mindannyiunkban. Az iskola másként megnevezés a szó igazi értelmében ráillett erre a három napra. Az élet derűs iskoláját jártuk végig Barátostól Magyarszovátig és vissza. Köszönettel tartozunk mind a székely, mind a mezőségi szervezőknek, a segítő kezeknek és a lelkes gyerekseregnek. Várakozással tekintünk az októberi barátosi találkozásra, amely reményeink szerint továbblépést fog jelenteni ebben a szépen indult kapcsolatban.
Bóné Mária
