Jancsi a vágóhíd speciális teherszállító kocsijával érkezett Lemhénybe, kivégzésének helyszínére. Halálra ítélésének okát firtatva megborzong a kényesebb természetű ember: a gyönyörű állat mindössze hároméves. Súlyát mintegy 800 kilósra becsülik, formás, tömött izomzatú állat. Makkegészséges, jó bikaformában lévő jószág. Egy baj van véle: a környéken a leszármazottai már ivarérettek, és saját származékaival keveredne, ha vérvonala további szaporulatot eredményezne. Magamban kérdezem, hogy ha ez így van, akkor miért nem telepítik át más körzetbe? A választ kérdés nélkül is megkapom: Jancsi olyan súlyú, hogy a zsenge, első fedezésre alája rendelt üszőket megnyomoríthatja.

Jancsi egyébként Németországból származik, apja neve Storn, anyja ott befedezett tenyészállatként érkezett Szentkatolnára a Bakk István farmjára. Kézdimartonoson látott el tenyészbikai feladatkört, és — furcsa az élet — ebből a státusból nem tisztes öregség folytán kell most távoznia, hanem többek között éppen legényes erőnlétéért. A bikavesztőhely fehér formaruhás emberei az orrcimpába helyezett karikánál — vagy kapocánynál — fogva (nem mertem közelebb menni, hogy lássam) vezetik le a magasított és fedett rakterű teherkocsiról, és mi, bámészkodók, akik futásra készen, tisztes távolságra állunk a cselekmény színhelyétől, a sajnálattól és félelemtől borzongva asszisztálunk, amíg ,,a siralomházba" beédesgetik a hatalmas állatot. A műveletet végző szakemberek egymást biztatják, hogy szép szóval, simogatással többre mennek, mint erőszakos fellépéssel. Nem is történik semmi olyan, ami a ,,bika rugaszkodván kötél szakadt vala" Ilosvai Selymes Péter-verssort idézné, de Martonosi Jancsi mintha érezné a bajt, mély, a levegőt is megrezegtető hangon el-elbőgi magát.

Másnap reggel már csattan az állatot elbódító pisztolylövés, a hatalmas állat térdre rogy, majd eldől, s neki már nem a hamvai szóratnak szét szülőföldjén, hanem a húsából, szerveiből származó készítmények, amit gondtalanul bekebelezünk.

Innen nézvést bikának sem érdemes születni.