Szüntelenül megyünk, mennénk... Életünk története, önmagunkkal való szembesítés szűk másfél órában. Díszlet és kellékek nélkül. Két színész a fekete térben, két bohócorr és játék hanggal, gesztusokkal, sok humorral és véresen komolyan, lélekbemarkolóan.
A bukaresti Teatrul Foarte Mic előadása a Szüntelenül megyek (Mă tot duc) több egyszerű színházi előadásnál. Két ragyogó színész, Oana Pellea és Mihai Gruia Sandu jutalomjátéka, melyből egy egész élet kerekedik ki: elveszett önmagunk folyamatos keresése, a menekülés, a továbblépés nosztalgiája, mely gyermekkortól öregségig végigkísér, a társunktól való elvágyódás kényszere, a mégis visszatartó szeretet, a magunkkal, a másikkal vívott csaták. Az ott a távol, ahol minden szép, minden vágyunk teljesülhetne, ahová egy életen át készülünk, az itt pedig saját tehetetlenségünk lenyomata.
Bohócként vívják csatájukat egymással, önmagukkal – kacagással és könnyekkel. A néző pedig magára ismer, életére, elkövetett és elkövetkező hibáira. Nincs tanulság, de a katarzis, a szembesülést követő megtisztulás nem marad el.
