A szocialista kormánynak valójában kevés szüksége van a magyarokra, ha szimatunk nem csal, főképp azért hozta össze a koalíciót a kormányfő, hogy még választások előtt kötött titkos paktumuknak eleget tegyen. De a szocdemek valójában igen vegyes társaság, időközben felszippantotta a Dan Diaconescu-féle és a parlamentből kihullott Nagyrománia Pártból a legszélsőségesebb embereket, s ha a csúcsvezetés maga nyíltan nem magyarellenes, a második, harmadik vonal már az, ezt is nyíltan felvállalja, s ott tart be az RMDSZ halovány kéréseinek, ahol éppen tud.
Marosvásárhelyen elbaltázták az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar tagozatának megalapítását, s ebben nem kis szerepe volt a tanügyminisztérium felsőfokú oktatásért felelős államtitkárának, aki feledve a tanügyi törvény vonatkozó szakaszát, mely előírja a főtanszék megalapítását, arról szónokolt, hogy a politikum beavatkozása rontotta el a dolgok alakulását, de szabályos állóháború alakult ki a magyar nyelvű tankönyvek ügyében is, és az oktatási miniszter inkább hátráltatta a helyzet rendezését. Király András államtitkárként – akit még a szövetkezés előtt is megtartottak a tárcánál – elég nehezen tudja érvényesíteni a kisebbségi tankönyvek nyomtatásával kapcsolatos elképzeléseit, a miniszter meg, mintha bárki is a román állam ellen kívánna lázítani az ábécéskönyvekben, a költségekkel nem törődve s természetesen a bizalmatlanságot serkentve tankönyvfordításokat követel. Az elhíresült észak-erdélyi autópálya sem a tervek szerint épül, Bukarestben soknak találják annak költségeit, s Dan Şova, a miniszterelnök egyik bizalmasa képes volt kijelenteni, elég, ha gyorsforgalmi utat építenek Brassó és Marosvásárhely között, minek a drága pénzt autópályára költeni. Az már csak megkoronázza a be nem váltott ígéreteket, hogy az egykori maroshévízi pártaktivistából lett honvédelmi miniszter azzal nyugtatgatja híveit: esze ágában sincs a kormánynak magyar prefektusokat kinevezni. Pedig Maros megyére ugyancsak ráférne egy olyan ember, aki ha nem is tudná megállítani Marosvásárhely szórványosodását, de legalább a létező törvények betartására kötelezné a román vezetőket.
Kelemenék – a jelek szerint – jól tűrik a szocdemek magyarellenes kijelentéseit és cselekedeteit, abban reménykedve: a választások után változik a hangulat. Eddigi tapasztalataink ennek ellenkezőjét bizonyítják.