Visszapörgetve az elmúlt napok képkockáit – ebben segítségünkre lehet az immár 23. kiadását is maga mögött tudó városünnepély majd minden mozzanatát megörökítő több ezer fotó – elmondhatjuk, hogy hűen tükröződik bennük Sepsiszentgyörgy emblematikus eseményének és a várost lakó embereknek az esszenciája: összetartás és összetartozás, kitartás, nyitott szívek, tolerancia, empátia, szeretet, hit és lelki tisztaság. És még valami...
Ott, ahol a tűzijátékok robbanóvarázsának fényéből (is) táplálkozó tiszta lélek térdig áll a szemétben, szemét a levegőben füsttel keringőző húgyszag csípi, a városcentrumon keresztül, a Kultúrkerthez vezető utcák pedig köpettől és ürüléktől tocsognak – ott valami hibádzik.
Fájó szívvel ugyan, de említést kell tennünk azokról a kevésbé magasztos érzéseket előcsalogató képsorokról is, melyeket – mint a valóságban megtett séták alkalmával, az emlékképek vagy fotóalbumok virtuális lapozgatása közben – nem lehet mellőzni, kikerülni vagy nem venni tudomást róluk. Vannak e városban néhányan, úgy érzem, nem is kevesen, akik évről évre idegenebbnek, hűvösebbnek és taszítóbbnak, az eredeti indíttatástól mindinkább eltávolodónak érezik az önmagát – és talán még a szervezőket is – túlnövő rendezvénymamutot.
Nemhogy napjaink imázsgyakornokai, de még a régmúlt idők pártiskoláiban okult propagandisták is zavarban lennének, ha a városközpontban szerdától vasárnapig zajló, bomlasztó hatású, népbutító, demoralizáló, primitív és szubhumán hacacáré fényezését kapnák feladatul.
Mivel magyarázható, hogy a város, ahol az imázs, az integrált fejlesztés és a vonzó városkép kialakítása kiemelt fontosságot kap, így várja a találkozások ünnepére elszármazott szülötteit, testvérvárosok küldötteit, előadó- és képzőművészeket, vendégeket, meghívottakat? Milyen üzenetet közvetít Sepsiszentgyörgy azoknak, akik ma már csak igen ritkán jönnek haza, azoknak, akiknek az életben egyszer adatik meg, hogy hozzánk látogassanak? Milyen lehet az első benyomásuk Sepsiszentgyörgyről a Rednex-eknek, C. C. Catch-eknek és Boney M.-eknek? Ők nem látják hagyományápoló kézműveseink székely- és magyarságunkról ódákat zengő értékparádéját, nem láthatják gyermekeink szoknyaperdítését és csizmacsattogtatását, nem hallhatják fiataljaink tulipánládás danolását, népzenéink időtálló varázshangjait.
Hiába a választékos, sokak igényeit szolgálni igyekvő programajánlat, ha a színvonalas produkciókat végeláthatatlan bóvliáradat öleli körül, és hamisítatlan balkáni hangulat lengi be. Mindhiába ad otthont a Kultúrkertnek a Székely Nemzeti Múzeum pompás udvara, egy városnak – tetszik, nem tetszik – a központja „birtokolja” a fókuszt, és hiába magyarázzuk a messzi földről hazatértnek, az egyslágeres, egyszeri sztárvendégnek, hogy amit lát, az nem az, aminek látszik, rólunk, a város lakóiról, értékrendszerünk ficamairól árulkodik a középpontba helyezett gyomorforgató giccsparádé, a vizezett sörbe fojtott csórékolbász-banzáj, városunk híres szülötteinek, az urbe alapjait lerakó és hírnevét öregbítő elődöknek hígított mustárral történő arcul köpése.
Kós Károly, kinek nevéhez fűződik – többek között – a város egyik ékessége, a Székely Nemzeti Múzeumnak otthont adó épületcsoport, a Képtár frontjára feszített molinóról figyelhette eme ízléstelenséget, balján a kanonizált, piedesztálra emelt Györggyel, és a rettenettől elrettent egyfejűvel. Gyárfás Jenő, Gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos már nem voltak ennyire szerencsések: egész alakos szobraik embermagasságból vehettek tudomást az orruk előtt naphosszat parádézó mai ember kicsinyességéről. Gödri Ferencnek pedig a neve által halhatatlanná tett, „díszbarackfátlanított” utcában „megszálló” és fiziológiai szükségleteit végző, hegyen túli „kézműveshorda” már csak a kegyelemdöfés volt.
A több színpados, többnapos fesztivállá duzzadt egykoron szerény és meghitt városünnep ímhol színvonalas, lélekemelő, másutt nívón aluli művészi kínálata még úgy sem tudná kárpótolni mindezt, ha a 3+2 lakodalmas rockja helyett maga Shakespeare adná elő szonettjeit egy felmuskátlizott villanyoszlopról alácsüngve, vagy a villámkezű Havasi Balázs zongorafutamai helyett Bach szimfóniái szolgáltatnák a zenei aláfestést a rendezvényt záró tűzijátékhoz.
A több ezer munkaórát maguk után tudó szervezők és önkéntesek, a támogatók, a városlakók, Sepsiszentgyörgy ennél többet érdemel. Ne hagyjunk alább az igényeinkből, vegyük észre és lépjük át az „erre vevő a nép” csapdáját, legyünk már intelligensebbek annál, hogy évről évre asszisztáljunk ahhoz, városunk központját egyéni- és csoportérdekeinkre, valamint értékeinkre fittyet hányó, potyázó portyázók ejtik rabul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
