A most tárgyalt pszichés probléma a legmegfoghatatlanabb szorongásos zavarnak számít, főként azért, mert a szorongás nincs konkrét tárgyhoz kötve, mint például a különböző fóbiák esetén. Ebből kifolyólag a szakemberek sokáig „szabadon lebegő szorongásként” emlegették, a jelenlegi elnevezés szintén általánosabb jellegére utal.
A zavar megfoghatatlan jellegét a szenvedő ember általános nyugtalanságként, belső feszültségként tapasztalja meg, amihez ingerlékenység, koncentrációs zavarok, valamint fizikai tünetek – fáradékonyság, izomfeszültség, alvási problémák – társulhatnak. Ezek a tünetek legalább hat hónapig, a napok nagy részében fennállnak, és fontos ismérv, hogy a személy kontrollálhatatlannak érzi szorongását.
A generalizált szorongás központi tünete mégis a szüntelen aggodalmaskodás, nem annyira a témája, mint a mechanizmusa miatt. Az aggodalmak témája állandóan változik, cikázva a munka, a gyerekek, az egészség, a hétköznapi teendők, a jövő által felvetett lehetséges problémák stb. között. Mihelyt azonban egy probléma megoldódni látszik, máris ott a következő téma, amiért aggódni lehet, tehát az aggódás folyamata makacsul állandósul. Az aggodalmaskodáshoz ráadásul különböző pozitív vagy negatív hiedelmeket (pl. „Ha aggódom, megelőzöm a baj bekövetkeztét”; „Az aggodalmaskodásom azt mutatja, hogy előbb-utóbb megőrülök” stb.) társíthat a személy, ezek pedig további aggodalmak forrásai. Általában diszfunkcionális aggodalmakról van szó, ezt onnan tudjuk, hogy sok esetben távoli problémákra fókuszálnak, melyek fölött kevés kontrollt lehet gyakorolni. A személy mindenáron meg akarja oldani azokat, és sokszor megoldáscsomagot gyárt előre a még nem létező problémák esetére.
Ami az okokat illeti, először is szerepet kap a genetikai háttér, a szorongásra való hajlam (hipervigilencia, a környezet túlzott monitorizálása, alacsony veszélyérzeti küszöb stb.). Fontos továbbá a szülői minta szerepe: a gyerek számára a szülők aggodalmaskodása megküzdési mechanizmusnak tűnhet, amelyet a problémákkal találkozva vagy azokat előrevetítve „szokás” tanúsítani. Ide vezethet továbbá a kontroll elvesztésének erőteljes megtapasztalása gyerekkorban (pl fontos személy elvesztése) vagy a kontrollérzet, biztos kapaszkodópontok hiánya a jelenben.
A zavar megfoghatatlan jellegéből kifolyólag nehéz a probléma diagnosztizálása és kezelése egyaránt. A szomatikus jellegű tünetek miatt érdemes relaxációs technikákkal kezdeni a terápiát, melyek az izomfeszültség, az alvási nehézségek csökkentését célozák. Ezt követően foglalkozni kell az aggodalmaskodás folyamatával, és meg kell cáfolni azokat a hiedelmeket, amelyek ehhez társulnak. Hasznos lehet a következő paradox technika, amelyben arra kérjük a pácienst, hogy naponta szenteljen jól elkülönített időt (pl 15 perc) az aggodalmaskodásra, a maradék időben végezze teendőit. Egy másik szinten érdemes értelemlehetőségek után kutatni, amelyeket a személy megragadhat, mert a zavar lehet egzisztenciális krízis kifejezője.
ELEKES SZENDE pszichológus
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
