Az egyházi oktatás állami finanszírozását sürgeti a katolikus püspöki konferencia, amely nyílt levélben fordult az oktatási miniszterhez.
A tegnap zárult, Nagyváradon tartott püspöki konferencián megfogalmazott nyílt levelükben a katolikus püspökök arra kérték Remus Pricopie oktatási minisztert, hogy az általa vezetett szaktárca mielőbb alkalmazza maradéktalanul a 2011 óta hatályban lévő oktatási törvényt, ugyanis jelenleg az állam csak az állami oktatást finanszírozza, az egyházi iskolákban tanuló diákok nem kapnak támogatást, noha a törvény szerint mind az állami, mind az egyházi oktatást finanszíroznia kell. A katolikus püspökök azt nehezményezik, hogy nem alkalmazzák a törvény 101-es cikkelyének 2-es bekezdését, amely szerint az állam valamennyi óvodás és iskolás gyerek után fejpénzt fizet. A törvény 102-es cikkelyének első bekezdése pedig leszögezi, hogy az állami, az egyházi és a magánoktatást egyaránt tandíjakból, közpénzből és egyéb forrásokból finanszírozzák. A püspöki konferencia tagjai a nyílt levélben ennek a két cikkelynek az alkalmazását kérik, mert jelenleg csak az állami oktatás részesül finanszírozásban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.