Tiltakozás Verespatakon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt május 11-én, vasárnap tiltakozó akciót szervez Verespatakon a ciántechnológiás bányászat ellen.
„Tiltakozó akciónkkal szeretnénk felhívni a figyelmet a ciántechnológiát alkalmazó aranybányászat súlyos környezetromboló következményeire, illetve azokra a kockázatokra, amelyekkel a beavatkozás jár: több millió tonna föld elmozdítása, több millió liter víz felemésztése, több négyzetkilométernyi terület lerombolása, kulturális örökségünk megsemmisítése, a táj tönkretétele, emellett a cián komoly egészségkárosodást okozhat, nem utolsósorban közösségeket morzsol szét és telepít ki. Ugyanakkor a megkötött szerződés alapján, a kormány, elvéve az erdélyi emberektől, egy külföldi multinacionális vállalat kezére játszaná át a kitermelt természeti kincsek közel nyolcvan százalékát” – áll a rendezvény felhívásában. A tiltakozáson jelen lesz és beszédet mond Tőkés László európai parlamenti képviselő is.
Kolozsvári Magyar Napok
Augusztus 17. és 24. között ötödször szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, idén már nyolcnapos lesz a fesztivál, erősítik a rendezvény színházi és komolyzenei kínálatát, és programokkal próbálják megszólítani a kolozsvári zsidó közösséget is. Kolozsvár önkormányzata idén 130 ezer lejjel támogatja a rendezvényt, az összeg meghaladja a két évvel ezelőtti támogatás háromszorosát. A magyarországi közmédia – azon túl, hogy kiemelt figyelmet fordít a Kolozsvári Magyar Napok bemutatására – a Magyar Rádió Szimfonik Live produkciójával, sajtófotó-kiállítással és filmvetítésekkel kapcsolódik be a rendezvénysorozatba. A Kolozsvári Állami Magyar Színház idén először kapcsolódik be a magyar napok szervezésébe, a társulat három előadással áll a közönség elé. A Kolozsvár főterén felállítandó színpadon a Honvéd Táncszínház Székely Dózsa György táncjátéka nyitja meg az esti produkciók sorát. Néptánc-, könnyűzene-, rock- és alternatívrock-csapatok foglalják el egy-egy estére a színpadot. A magyar napok végén Illés-emlékkoncerten áll a kolozsvári színpadra Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívottjaik.
Megérkeztek a kanadai vadászgépek
A Kanadai Királyi Légierők hat CF–18 Hornet típusú vadászgépe érkezett tegnap több mint öt hónapos gyakorlatozásra a Román Légierők aranyosgyéresi támaszpontjára. Joanne Lemay, Kanada bukaresti nagykövete elmondta, a harci repülőgépek érkezése annak az intézkedéscsomagnak a része, amellyel a NATO Kelet-Közép-Európa biztonságát erősíti. Laurian Atanasof vezérőrnagy, a Román Légierők vezérkari főnöke közölte, a hadgyakorlaton légi harcot, légi védelmet és földi célpontok támadását gyakorolják a kanadai CF–18 Hornetek és a román MIG–21 Lancerek.
Vissza a vadonba
A Kárpátokból több mint 200 éve eltűnt, és jelenleg csak bekerített tenyészetekben félszabadon nevelt bölények visszavadítására készül a WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület. A WWF Románia honlapján közölt tájékoztatás szerint május 17-én húsz bölényt hoznak Európa különböző tenyészeteiből a Déli-Kárpátokban fekvő Szárkő-hegységbe, és a nyár folyamán további tíz állattal bővítik az állományt, melyet ősszel teljesen szabadon engednek. A WWF Románia közleménye szerint ez lesz a valaha volt legjelentősebb kísérlet a bölények európai visszahonosítására. A két szervezet 2015-ben a Hunyad megyei Poieni falu közelében készül újabb bölényeket szabadon bocsátani. A hosszú távú cél az, hogy 2025-ig legyen legkevesebb 500 szabadon élő bölény a Déli-Kárpátokban. A Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. Romániában jelenleg félszabad állapotban tenyésztenek bölényeket. Európában még Lettországban, Litvániában, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Szlovákiában, Oroszországban és Németországban léteznek bölénypopulációk. A világon jelenleg 5046 bölényt tartanak számon, de ezek közül csak 3403 él félszabad körülmények között. Ezeket az állatokat bekerített területen tartják, és télen etetik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.