Saj­ná­latos ugyanakkor, hogy  milliomos képviselőink – akik (valljuk be) könnyebben szerezték vagyonukat, nem nemzedékek munkájával, illetve hosszas idegfeszítő és költséges utánajárással – nem jeleskednek az alapítványok, ösztöndíjak és más, közösségünk számára olyannyira szükséges intézmények támogatásával...
A Fogolyán-unoka által alapított díj arra figyelmeztet, hogy egész orvosnemzedékek nemcsak szakmájukban, hanem a közösségi életben is jeleskedtek, ismervén pácienseik anyanyelvükön elő­adott gondjait-bajait. Ta­lán éppen ezt akarják kiirtani a marosvásárhelyi magyar orvosképzés elsorvasztásán iparkodó (képviselőink által olykor barátoknak nevezett) ügyeskedők. Az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem volt az – a már nem létező kolozsvári Bolyai tudományegyetemmel együtt –, ami érdekeltté tette a szülőket gyermekeik anyanyelvükön való oktatására. Meg­szűntével sokan elbizonytalanodtak, és a jobb érvényesülés reményében az úgynevezett egységes nemzetállam egységes nyelvét választják. Ezek az utódok – jó esetben – konyhanyelven fogják beszélni anyanyelvüket, és – ami nem kevésbé  fontos – megfosztják őket a nemzetközlieg elismert, nyugaton is értékelt magyar kultúrától. Mert ugye ez merőben más, mint a balkáni, amely arra tanít, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje is...
Talán érdemes lenne mind­ezt tudatosítani, és a MOGYE-ügy kapcsán felhívni a figyelmet arra, hogy még egy ilyen súlyos veszteséget fogyatkozó közösségünk már nem fog elviselni.

TÖLGYES LAJOS, Brassó–Sepsibükszád