Május 6-án sem született döntés a brassói táblabíróságon a kézdivásárhelyi Nagy család örökösei által a New Fashion Rt. alatti területért indított perben.
A helyi tanács 2,5 hektáros területtel a kilencvenes évek elején lett tízszázalékos társtulajdonosa a New Fashion Rt.-nek, az örökösök négy parcellára tartanak igényt. A periratot a 2008/119/521-es számmal iktatták, 2010 óta most tartották a harmincegyedik tárgyalást, a következőt június 3-ára napolták el azzal az indoklással, hogy a felperesek közé a 2012. október 20-án elhunyt Török Erzsébet Piroska örökösei is bekerüljenek. A felpereseket Laczkó-Dávid Géza, a kézdivásárhelyi önkormányzatot pedig a brassói Iancu Mândru Ügyvédi Iroda képviselte.
A tárgyalás napján Bokor Tibor polgármester részt vett a New Fashion Rt. részvényeseinek közgyűlésén, és a helyi tanácstól kapott meghatalmazás értelmében a várost megillető osztalék megvonása ellen szavazott, de a kilencven százalékot birtokló tulajdonosé volt a döntő szó. A 2013-as nettó jövedelmet (5 561 881 lejt) eszerint nem osztják szét a részvényesek között, hanem külön számlán tartalékalapba helyezik, és a per fejleményei szerint szeptemberben újratárgyalják az osztalék ügyét. A városházát anyagilag jelentős mértékben érinti a döntés, hiszen az év második felében a tervezettnél 556 880 lejjel kevesebb pénz kerülhet a város büdzséjébe, ami elsősorban az idénre beütemezett nagyobb beruházásokat befolyásolhatja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.