Volt egyszer, hol nem volt, a Hargitán innen-e vagy túl, már azt én nem tudom, a csíki-e vagy az udvarhelyi oldalon, elég az hozzá, volt egy juhászlegény, s volt neki egy szépen szóló szilvafa furulyája, de az olyan szépen szólt, hogy hallatára még a haldokló is táncra perdült, ha azt fújta rajta, hogy:
Kiment a ház az ablakon,
Benne maradt a vénasszony…
De amikor bánata volt a furulyásnak, még a kősziklák is lágy viasszá váltak, és amerre csak elment, még a fák is sírtak, gyönge ágaikról levelek lehulltak. Sírt az út előtte, bánkódott az ösvény. De nemcsak a sziklák, az ösvények, utak, fák – a madarak is hajlottak szavára, mert ha már egy kicsit messzebbecske akart üzenni a legény, ahova nem hallatszott volna el a furulyája, akkor így kezdte a nótát:
Repülj, madár, repülj,
Menaságra repülj,
Édes galambomnak
gyönge vállára ülj.
A madár meg repült az üzenettel, és meg is érkezett becsülettel, máig is tudják a nótát Menaságon, a télen ottjártamban magam is hallottam.
Így éldegélt, furulyálgatott a legény a Hargita oldalában, emberrel, fűvel, fával, madárral jó egyetértésben; nemcsak a maga, de a mások örömét, bánatát is nótává kerekítgetve. Ha valaki kíváncsian megkérdezte, hogy s miképpen csinálja, mitől szól olyan szépen a furulyája, ő azt felelte, azért, mert mindig csak a szívéből jövő igazat fújja. Hittek neki, miért ne hittek volna.
Történt azonban, hogy egy nagypénzű gazdag ember vetődött egyszer arra a szép nótájú, de abban az időben éppen bajt látott, sok csapás érte, amúgy is szegény vidékre.
Hát ennek az embernek nagy mulató kedve támadt, s szerette volna, hogy minden furulya s nóta az ő széles nagy kedvét zengje. De mondom, mindenki el volt keseredve, s kiváltképp a furulyás juhász, akitől a bánatosabbnál bánatosabb énekek származtak.
– Pénzért anyát-apát is lehet venni, nemhogy nótát, kedvet, megmutatom én nektek. Fütyülök bútokra, bajotokra. Megveszem azt a furulyát, s ha kell, meg a juhászt magát – ütött nagy hetykén a zsebére, s kiüzent, hogy a juhász jöjjön elébe.
A juhász visszaüzent, hogy neki sok a dolga, különben sem vehető a nóta, ha mulatni akar, folyamodjon máshoz, valami vásári muzsikushoz.
Szerzett is erre a nagypénzű ember egy bandát, s reggeltől reggelig muzsikáltatta magát. De csak nem hagyta nyugton a hiúsága. Azt szerette volna, most már csak azért is, hogyha a juhász furulyálna.
Mit volt mit tennie, elment a juhászhoz, de nemcsak úgy üres kézzel, hanem egy véka pénzzel. S leöntötte a juhász elébe.
A juhász ránézett a pénzre, rá az emberre, s gondolta, ha már megtisztelte a látogatásával, furulyál neki egyet kárpótlásul, méghozzá egy vígat. Elő is vette a furulyáját, s a szájához illesztette, s hát a furulya azt mondja:
Fúvom az éneket,
de nem jókedvemből,
csak a bú fútassa
szomorú szívemből.
Abba is hagyta mindjárt, nem akarta a vidám embert elkeseríteni.
– Jót akartam, uram, de látja, hiába, most csak ilyen nóta van a furulyámban. Vigasztalan vagyok, s az a furulyám is, bánatom múltával, ha már minden búmat jól kifurulyáltam, akkor jöjjön erre, s fújok én ingyen is olyat magának, de olyan vidámat, hogy attól még a tallérjai is táncra kerekednek.
Látta a nagypénzű ember, hogy itt nincs sok keresnivalója, visszarakosgatta a pénzét a zsákjába; belefogott maga is egy szomorú nótába, s leballagott a Hargitáról. Ki tudja, merre, mert bár még egy csúfolódó nóta se maradt fönn róla, annyira nyoma veszett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
