A céhes városbéli KSE ma 13 órától a Kolozsvári Clujanát látja vendégül az élvonalban való bennmaradásért kiírt párharc második mérkőzésén (játékvezető: Sebastian Capţan és Marian Carp – mindketten Galacról).
Mint ismeretes, a kézdivásárhelyi fiúk egy hete a kincses városban büntetőkkel 7–6-ra nyerték meg a küzdelemsorozat első mérkőzését. Amennyiben szükség lesz rá, a harmadik összecsapást vasárnap 11 órától rendezik meg.
Vasárnap délben a Sepsi FC-n a sor, amely a negyeddöntők második találkozóján a Galaci United vendége lesz. A mérkőzést az a bírói páros – Gabriel Gherman és Marian Ivănescu (mindkettő Bukarestből) – vezeti, amely a két csapat közötti legutóbbi bajnokin is bíráskodott. Az ugyancsak Galacon lejátszott meccset a zöld-fehérek nyerték meg 4–2-re. Az egyik fél két győzelméig tartó párharcban a szentgyörgyieknél az előny, miután 9–5-re nyerték meg az első találkozót.
– Nehéz meccsünk lesz, mivel ők győzelmi kényszerrel lépnek pályára. Mi nyerni megyünk Galacra, s a jó védelemre, valamint a gyors kontrákra alapozva akár meg is lehet a siker – nyilatkozta Farkas Attila, a Sepsi FC edzője.
A csapatunk: Kisgyörgy, Szilágyi – kapusok; Morales, Redondo, Sanchez, Mario, Máté, Ţicalo, Bujdosó, Jankó, Kanyó, Bende – mezőnyjátékosok. A játékoskeretből hiányzik az FC első számú kapusa, Grigoraş és Bocz: előbbi sérülés miatt nem tud játszani, de ott lesz csapatával a fontos meccsen, utóbbi munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tud elutazni a Duna menti városba.
Hajrá, fiúk! Hajrá, KSE és Sepsi FC!
TiF
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.